A fehérvári kapus is betalált

Vágólapra másolva!
2004.05.22. 22:21
Címkék
Gyanítható, nem ilyen búcsúra számítottak Székesfehérvárott  legalábbis ami a mérkőzés körítését illeti.

Merthogy az idénybeli utolsó fehérvári fellépésére készülő Videoton futballistái a kezdő sípszó előtt azt tapasztalhatták, hogy egyfelől igencsak hűvösben kell pályára lépniük, ráadásul már akkor sejhették, a hangulattal bizony problémák lesznek. Ne szépítsük: kis túlzással a Budapest-bajnokság negyedik osztályában szereplő Tabán FC mérkőzésein is vannak annyian, mint a profinak nevezett élvonal székesfehérvári összecsapásain. A jóindulattal 300 nézőt saccoló újságírók pedig megállapíthatták, a teljes érdektelenségbe fulladó alsóházi bajnokik nem vonzzák Fejér megye lakosságát. Azért azok, akik kint voltak, már az első perc előtt tapsolhattak, a Videoton baráti köre – lám, van még ilyen… – köszöntötte a századik első osztályú bajnoki mérkőzésén túljutó Hercegfalvi Zoltánt és Tóth Balázst. Fájdalom, a csapatot működtető cég csökkenő anyagi kapacitása miatt a 102. fellépésükre már nem a Sóstói-stadionban kerül sor – hacsak az ősszel nem vendégként érkeznek ide. Nagy a valószínűsége annak, hogy nyáron szétszedik a játékosállományt, mert az említetteken kívül – állítólag – Dvéri Zsolt, Szabó Tibor és Magasföldi József iránt is nagy a kereslet.

Szoros emberfogás – a szombathelyi Kincses Péter (jobbra) leckét kapott a betonbiztos védekezésbôl (Fotó: Mirkó István)
Szoros emberfogás – a szombathelyi Kincses Péter (jobbra) leckét kapott a betonbiztos védekezésbôl (Fotó: Mirkó István)
Szoros emberfogás – a szombathelyi Kincses Péter (jobbra) leckét kapott a betonbiztos védekezésbôl (Fotó: Mirkó István)
Márpedig a fehérvári futballisták jó képességűek: az első félidőben Szabó Tibor vezérletével háromszor mattolták a Haladás védelmét, vagyis a szerdai, Zalaegerszeg elleni 5–0-s siker után ismét kinézett egy gólkülönbség-javító győzelem. Főleg úgy, hogy az első félidő lefújása előtt Juhos Attila játékvezető – Tompos Zoltán beintésére – kiállította Lőrinc Antalt. Az indoklás szerint a védő megsértette az asszisztenst – a renitens külön balszerencséje, hogy azon az oldalon forgolódott, ahol magyar segítő volt, a másik oldalon ugyanis a katari Khaled Alremaihi ténykedett, ő pedig kevéssé értette volna keresetlen szavait.
A szünet után is folytatódott a Videoton futballparádéja, a piros-kékek túlzás nélkül azt csináltak a pályán, amit akartak. A hazai búcsú jól sikerült – legalábbis ami a mutatott játékot illeti –, és például Kóczián Ferenc bombagóljáért már érdemes volt Fehérvárra utazni, a gálaelőadás csúcspontja pedig az volt, amikor a megbízható kapus, Daniel Tudor ment előre elvégezni a csapatának megítélt tizenegyest. A Videoton kapusa nem is teketóriázott, bal lábbal úgy rúgta föl a bal felső sarokba a labdát, hogy gyaníthatóan még ő maga sem védhette volna, ha neki rúgják… ---- 17. perc: Szabó Tibor remek labdát adott a tizenhatos vonalánál álló Medvednek, aki 13 méterről, jobbal a kapu jobb alsó sarkába lőtt.
1–0
22. perc: Rajos az alapvonalról kitűnően adott vissza, de Tüske négy méterről, óriási helyzetben kapu mellé fejelte a labdát.
27. perc: Szalai a jobb oldalról kitűnő labdát adott Szabó Tibornak, a középpályás 20 méterről, ballal, kapásból védhetetlen gólt zúdított a bal alsó sarokba.
2–0
35. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Videoton a tizenhatos előtt, az alapvonal közelében: Dvéri beadásából azonban Szabó Tibor a jobb sarok mellé lőtte a labdát.
40. perc: Ismét egy szabadrúgás: Dvéri a jobb oldalról lőtte be a labdát, Koller szokásához híven, ezúttal is előre lopakodott, nem figyeltek rá a Haladás védői, és a fehérvári játékos hét méterről Tóth Iván lába mellett fejelte a labdát a kapu közepébe.
3–0
44. perc: A jobb oldalon Hercegfalvi vezetett egy támadást, amelyből nem lett gólhelyzet, de nagy valószínűség szerint Lőrinc úgy ítélte meg, hogy a fehérvári csatár lesről indult, és ezt keményen szóvá tette Tompos Zoltán asszisztensnél, aki magához kérette Juhos Attila játékvezetőt, aki a véleménycsere után egyből piros lapot mutatott fel a szombathelyi védőnek.
48. perc: Tán a forduló gólját láthatták a fehérvári nézők: Kóczián vezette fel a labdát a bal oldalon, majd 20 méterről ballal óriási erővel küldte a bal felső sarokba.
4–0
59. perc: Tóth Balázs 25 méterről jobb lábbal nagy lövést zúdított kapura, Tóth Iván kiöklözte a labdát, Szalai hat méterről ismételt fejjel, a szombathelyi kapus pedig bravúrral szögletre mentett.
62. perc: Hercegfalvi és Szabó Tibor remek összjátéka után Hercegfalvi lépett ki a vendégvédők közül, és Tóth Iván fölött jobb lábbal a kapu jobb oldalába emelte a labdát.
5–0
64. perc: Hercegfalvi tört kapura jobb oldalon, amikor a büntetőterületen belül Jagodics fellökte, a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőrúgáshoz a fehérváriak kapusa állt, és Tudor ballal védhetetlenül vágta a labdát a bal felső sarokba.
6–0
67. perc: Tüske beadását követően Risztics röviden mentett, és Róth 12 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába lőtte a labdát.
6–1 ---- Csank János, a Videoton vezetőedzője:
"Ahogyan azt a végeredmény is mutatja, igazán élvezetes, gólgazdag, emígyen jó meccset játszottunk, és végre az emberelőnyös szituációkat is értékesíteni tudtuk."

Tóth Bálint, a Haladás szakmai igazgatója:
"Sajnos, egyesek a csapatunkba ahol tudnak, belerúgnak… És ennek nincs vége, felkészültem arra, hogy az osztályozón még ennél is tovább mennek…"

Fény és árnyék

Korábban sok támadás érte Csank Jánost azért, hogy mindenkori csapata rendre védekező felfogásban futballozik. Nos, mester és tanítványai ezen a héten bőven rácáfoltak a vádakra.

Nehéz szavakat találni a Haladás produkciójára. Ha a bentmaradásért folytatandó páros meccsen, az osztályozón tavaszi formájukat hozzák a szombathelyiek, bizonyára elbúcsúznak az élvontól. Az sem szimpatikus, ahogy a játékosok viselkednek: szombaton is reklamálás miatt állították ki Lőrinc Antalt.
Legfrissebb hírek

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
7 perce

Vízilabda MK: idegenbeli bravúrjával lépéselőnybe került a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
14 perce

Hosszú idő után ismét nyert a Nantes ellen a Nice

Francia labdarúgás
24 perce

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
36 perce

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
36 perce

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
38 perce

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
1 órája

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik