NB I B: REAC–Bp. Honvéd 1–2

Vágólapra másolva!
2004.05.15. 22:37
Címkék





SÁRGA LAP
Budovinszky (Lendvai gáncsolásáért) a 27., Farkas B. (reklamálásért) az 55., Felföldi (reklamálásért) a 95. percben
KIÁLLÍTVA
Budovinszky a 81. percben

SZÖGLETARÁNY: 6:3 (1:0)
55. perc: Horváth Péter próbálkozását Farkas Balázs hárította, majd a kipattanót az érkező Hamar nyolc méterről a bal alsó sarokba lőtte. 0–1
78. perc: Kőhalmi szöglete után Felföldi hat méterről a kapu bal sarkába fejelte a labdát. 1–1
81. perc: Havrán gáncsolásáért Budovinszky sárga lapot kapott, s mivel már volt egy ilyen színű kártyája, a kiállítás sorsára jutott.
83. perc: Schafranek ugratta ki Vadóczot, aki 12 méterről a jobb alsó sarokba gurított. 1–2

A bajnoki aranyérem ünneplésére készülődtek a kispestiek Rákospalotán, győzelmükkel ugyanis három fordulóval a zárás előtt senki sem vehette el az aranyérmet a Honvédtól. Nagy iramban kezdődött a két fővárosi együttes presztízsmeccse, esélyeshez méltóan a Honvéd ragadta magához a kezdeményezést, de a jól záró REAC-reteszt nem sikerült feltörnie. A Honvéd-fölényt megkoronázván a 38. percben a REAC kapujába került a labda, ám a gól szépséghibája, hogy Hamar István lesről talált a hálóba, így maradt a 0–0. Nagy elánnal kezdte a második játékrészt a Honvéd, s az 55. percben Hamar István révén a vezetést is megszerezte. A vendégek vezető találata kissé meglepő módon a kispesti játékosokat tette idegesebbé, a rákospalotaiak ráéreztek arra, hogy lehet keresnivalójuk, nagyobb sebességre kapcsoltak, és a 78. percben Felföldi Csaba fejes góljával ki is egyenlítettek. Három perc elteltével megfogyatkozott a Honvéd, ám a 83. percben Vadócz Krisztián találatával újra a vendégeknél volt az előny. A gól után a kispesti drukkerek elözönlötték a pályát, így Sápi Csaba játékvezető négy perc erejéig félbeszakította a játékot. A lefújás után a Honvéd-szurkolók ellepték a pályát, több játékos is csupán egy szál alsónadrágban jutott be az öltözőbe…

Mestermérleg
Bognár György:
– A játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget. Gratulálok a Honvéd bajnoki címéhez.
Gálhidi György: – Gratulálok játékosaimnak, méltán lehetnek büszkék az egész éves teljesítményükre. Csak a Kispest!
Legfrissebb hírek

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
14 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
32 perce

Négyéves eltiltást kapott a Budapesten ezüstérmes amerikai sprinter, Erriyon Knighton

Atlétika
37 perce

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
50 perce

„Már beírták a nevemet a nagykönyvbe” – Hosszú Kávé Krasznai Tamással

Képes Sport
56 perce

Színes kavalkáddal várja a sportág rajongóit a Magyar Kosárlabdázás Napja

Kosárlabda
1 órája

Holland támadóval erősít a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Golden Boy-index: továbbra is Lamine Yamal vezet, két magyar is a legjobb százban

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik