Köpködés lett a hergelés vége

Így nem lesz könnyű csapategységről beszélni, és olyan hangzatos mondatokkal előrukkolni, minthogy küzdjetek egymásért is, fiúk.
A tegnap délutáni MTK– Ferencváros örökrangadó botrányos körülmények között ért véget, pedig az első félidő még nem sugallta a drámai végkifejletet. A szünet után viszont felpaprikázott, mindenáron győzni akaró futballisták futottak ki a gyepre (ennek egyébként csak örülhetünk, hiszen mindig is a küzdeni akarást és a harcosságot hiányoljuk…), csakhogy ez az elszántság egyre több szabálytalanságban nyilvánult meg. A játékvezető, Juhos Attila megpróbálta kézben tartani a találkozót, megfékezni az indulatokat, de nem volt könnyű dolga. ---- A meccs után a ferencvárosiak egyértelműen a bírót okolták a vereségért és a botrányos jelenetekért.
A találkozót követően a zöld-fehérek öltözője olyan volt, mint egy átalakítás előtt álló idegszanatórium, ahol jönnek-mennek a beutaltak. Érthető volt a feszültség, hiszen fontos három pontot bukott az Arany Ászok Liga listavezetője. Bármelyiküket is sikerült szóra bírni, egyöntetűen állították, Juhos Attila bíró tévedett, és csakis az ő kárukra.
De vegyük sorra a fradisták állításait és vádpontjait.
Kezdjük Gera Zoltánnal, aki a következőt mondta: "Jogos tizenegyestől fosztott meg minket Juhos Attila, hiszen engem egy szöglet után egyszerűen lerántottak, a mezemnél fogva visszahúztak, amiért mindenhol büntető jár. Nem is értem, hogy sem a partjelző, sem a vezetőbíró nem reagált a szabálytalanságra. Mindezt csak azért fontos kihangsúlyoznom, mert az ellentámadás után jött az első piros lap, és küldte le Juhos Attila Bognár Zsoltot. Sorsdöntő perc volt az, ha mi kapjuk a jogos tizenegyest, és nálunk a vezetés, akkor minden másként alakul…"
No, akkor nézzük, hogy miképpen kontrázik Gera Zoltán véleményére Bognár Zsolt, az első kiállított:
"Nem értem a bírót, hogy miért küldött le a pályáról, hiszen gyakorlatilag szabályosan ütköztem Torghelle Sándorral, ám ha már mindenképpen büntetni akart, maximum sárga lapot kaphattam volna. Azt kell mondanom, súlyosat hibázott Juhos Attila, amiért az öltözőbe parancsolt."
És csak mondták, mondták a magukét a dühös ferencvárosiak… ---- Dragan Vukmir következett a sorban – ő volt a második kiállított –, aki tört magyarsággal és megtört arccal magyarázott, miközben idegesen járkált a ferencvárosiakra váró busz előtt, és egyfolytában azt hangoztatta: "Nem ütöttem, nem ütöttem meg senkit!"
Majd egy pillanatra megállt, nagyot sóhajtott, és higgadtabban folytatta: "A kezem valóban a testem előtt volt, de inkább csak védekezésként emeltem fel, szó sem volt támadó mozdulatról vagy ütésről, ilyenért sehol sem állítanak ki futballistát. Ártatlanul bűnhődtem."
A harmadik kiállított fradista ,Sorin Botis csak állt csendben az MTK-klubház előtt, és nézett maga elé. ---- Sorin Botis nem beszél magyarul, így Marius Sasu segítségével kértünk tőle rövid helyzetjelentést, de érezni lehetett a hangján, hogy micsoda indulatok dolgoznak benne: "Eltelt hetvenöt perc a meccsből, és egyetlen szabálytalanságot sem követtem el. Igyekeztem sportszerűen futballozni, és azt hiszem, ez sikerült is. Aztán jött egy kényes szituáció, ütköztem az ellenfél csatárával, és azonnal piros lapot kaptam. Miért? Ráadásul nem is utolsó emberként követtem el a szabálytalanságot…"
Mondanánk, nem csupán ez a sokat emlegetett "nem én voltam az utolsó ember…" kezdetű szöveg határozza meg, hogy egy játékost miért állít ki a játékvezető, hanem a bíró úgy mérlegel, hogy gólhelyzetbe kerülhet-e az, akivel szemben szabálytalankodnak, vagy sem…
Ám mire idáig jutnánk, Szűcs Lajos bukkan elő az öltözőfolyosóról, az akkorra már lehiggadt, és a magyar kapusok között új csúcsot tartó Fradi-kapus. A kapus a találkozón többször is kiszaladt a kapujából, kényes szituációknál termett ott a bírók közelében, és magyarázott, gesztikulált. A kapus a meccs után a fülét mutatta meg és a nyakát, amelyen hatalmas piros folt, stoplinyomok látszottak, majd szinte csak magának mondta halkan: "Azt hiszem, eltörött a fülem akkor, amikor Welton Silva az első félidőben eltalálta a fejemet, amikor a labdát magamhoz ölelve a földre vetődtem…"