Békéscsabai Előre–Balaton FC

Vágólapra másolva!
2004.02.26. 20:46
Címkék
Szombat, 14.00. V: Szabó Zs.
Békéscsaba.
Békéscsaba.
Talán a Békéscsaba az egyetlen csapat, amelynél nem történt jelentős változás a télen, a Romániából érkezett Bokor János igazolásától eltekintve. Supka Attila vezetőedző bevallotta: akadt, akit marasztalt volna a tucatnyi próbajátékos közül, de az a futballista drága volt, a többség viszont nem ütötte meg a kívánt szakmai szintet.
Balaton. A siófokiak közül nem játszhat a három sárga lap miatt eltiltott Mészáros Norbert és Györök Tamás, míg Soós Krisztián, Csordás Csaba, Zombori Zalán és Sallai Tiborsérült, illetve beteg. A macedón támadó, Alekszandar Bajevszki azért nem szerepelhet, mert a munkavállalási engedélye egyelőre nincs rendben.
A pálya állapota: Bár csütörtökön az edzésig nem esett semmiféle égi áldás, mégsem tudtak rámenni a stadion centerpályájára a csabai labdarúgók, annyira mély volt a talaj. Igaz, ehhez hozzászokhattak a lilák, hiszen füves pályát idén eddig egyszer láttak, amikor a Kecskemét ellen játszottak felkészülési meccset…

MTK Hungária–Lombard FC Haladás
Újpest FC–Győri ETO FC
Matáv Sopron–Ferencváros
Zalaegerszeg&
Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
34 perce

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a győri kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
53 perce

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
54 perce

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
54 perce

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
56 perce

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
1 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
1 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik