Disztl László csalódott a Bruges játékában

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2004.02.25. 22:13
Címkék
Pocsék idő  szürke, egyhangú eső. Mégis mosoly fut át az arcunkon. Ő még nem lát bennünket, szinte betakarja a Het Nieuwsblad sportmelléklete, amelynek második oldalán Szekeres Tamás köszön vissza az olvasóra egykori klubja, a belga Gent mezében.
Felnéz, lapoz, észrevesz. Jön a válaszmosoly – Disztl Lászlótól. A Videotonnal 1985-ben UEFA-kupa-döntőt játszó hátvéd öt évadon keresztül viselte az FC Bruges kék-fekete csíkos dreszszét, s két bajnoki cím mellett egy kupagyőzelemnek is részese volt.– A kapus, Dany Verlinden és a kapitány, Gert Verheyen már az én időmben is játszott a csapatban – emelt ki egy összekötő kapcsot a múlt és a jelen Bru-ges-e között Disztl László. – Hízelgő, hogy a belgák így emlékeznek rám, megállítanak az utcán, interjúkat adok, a televízióba is meghívtak, szóval amióta itt vagyok, zajlik körülöttem az élet.– Mióta is?– A múlt héten érkeztem, így a szombat esti Bruges–Saint Truiden bajnokit is láttam.– Vélemény?– Nekem csalódást jelentett egykori csapatom játéka, többet vártam. Végig fölényben voltak a hazaiak, de helyzetet alig-alig sikerült kialakítaniuk. A két dél-amerikai csatár, Victor és Mendoza jó labdarúgó, főként az előbbi, csakhogy az egyéniségük a csapatjátékra igencsak rányomja a bélyegét. Ha ők pályán vannak, támadásban sokkal több az improvizatív elem, mint a tudatos. Véleményem szerint szombat este akkor kezdtek el igazán jól futballozni, amikor lecserélték őket, a két norvég fiú, Lange és Saeternes ugyanis taktikai szempontból jóval hasznosabb, rájuk fel lehet építeni egy-egy figurát.– A debrecenieknek tehát adott a példa?– Azért sem akarnék erre egyértelmű választ adni, mert a hírek szerint Trond Sollied edző nem a szokásos formációban küldi pályára a csapatát: a négy, három, hármas hadrend helyett a három, négy, hármas felállást favorizálja. A hazaiak keményen támadnak majd, de közben arra is figyelne, ami a debreceniek erőssége, azaz a kontrajátékra. A védőik bár rutinosak, lassúak, és a legjobbjuk, a szlovák Marek Spilár nem is léphet pályára. A lényeg: Szentes Lázár csapatának biztosan lesz helyzete…Így kezdenek a csapatok
A debreceniek egy napja Bruges-ben
A brazil Victor a hazai nézők új kedvence
A belgák védője nagy harcot vár
Ötször a magyarok, ötször pedig a belgák ünnepelhettek

Szavazás

Mit játszik a Loki Bruges-ben?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
6 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
6 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
6 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
6 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik