Csatabárd után jött a békepipa

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2004.02.02. 21:51
Címkék
Másfél hete írtunk arról, hogy a Bp. HonvédTatabánya edzőmeccsen Miriuta Vasilét edzője, Gálhidi György leküldte a pályáról, mire a frissen igazolt középpályás közölte a kispestiekkel, ő bizony nem megy többet edzésre, sőt az aktív játékot is befejezi.
Nos, Miriuta tartotta a szavát, a tatabányaiak elleni fellépése nemcsak első, hanem utolsó meccse is volt Honvéd-mezben – bár ennél azért valamivel hosszabb együttműködésben bíztak a felek. A kopasz fedezet mindenesetre hétfőn megállapodott Gál László ügyvezető igazgatóval, hogy békében elválnak."Semmi gond nem volt, egyik fél sem akarta, hogy esetleg balhé legyen a dologból, és sikerült is tisztességesen lezárnunk az ügyet – mondta Miriuta Vasile. – Nem szeretnék már profiosztályban játszani, úgy döntöttem, legfeljebb levezetésként futballozom fél évet egy kiscsapatban. A sógorom, Catalin Azoitei úgyis az osztrák ötödik ligában játszik, szólt, hogy esetleg menjek oda, így néhány hónapot majd ott játszom. Ez nekem untig elég, a profifutballal végeztem."Gál László hozzátette, a Honvéddal is végzett, vagyis semmilyen követelés nem maradt egyik oldalról sem."Miriuta már aláírta a szerződését, így akár erőltethettük volna hogy maradjon a csapatnál – vetette fel az igazgató. – Természetesen ezt mi sem akartuk, ezért megállapodtunk a játékossal, hogy szabadon távozhat Kispestről."Más lett volna a helyzet, ha a magyar válogatottban kilenc alkalommal szereplő középpályás esetleg más élvonalbeli vagy NB I B-s csapathoz távozik, de az osztrák ötödosztály nem jelent konkurenciát a Honvéd számára. Gál László és Miriuta Vasile egyaránt megerősítette, barátsággal váltak el, sőt a futballista hozzátette: ha legközelebb találkozik Gálhidi Györggyel, kezet nyújt neki, és bár nem érzi magát hibásnak, még elnézést is kér tőle…
Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
8 perce

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
13 perce

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
27 perce

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
32 perce

Hazai pályán szenvedett meglepő vereséget az Athletic Bilbao

Spanyol labdarúgás
33 perce

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
37 perce

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
39 perce

Sorsoltak a vízilabda Eb-re, nagyon nehéz lesz a legjobb négy közé jutni

Vízilabda
45 perce
Ezek is érdekelhetik