Fontos szempont a biztonság

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2004.01.08. 20:44
Címkék
Pécsett a BKVBalaton meccsel kezdődik vasárnap az Arany Ászok-terembajnokság. Már most óriási az érdeklődés, szépen fogynak a jegyek, úgyhogy érdemes talán sietni a helyfoglalással.
Sokan nem értik, miért csak 2200 belépőt bocsátanak ki, amikor egy kosármeccsre négy-ötezer szurkoló is bezsúfolódik. A válasz: fő a biztonság, még a bevétel rovására is, hiszen a 45 méter hosszú és 25 méter széles pálya köré csak ennyi nézőt lehet problémák nélkül elhelyezni. Megjegyzendő, egyedüliként Pécsett lesznek székre szóló jegyek, a többi helyszínen mindenki oda ül, ahova akar. Rég megszokott esemény, hogy lesz szurkolói játék, újdonság viszont, hogy a nézők közül kisorsolt négy játékosból csak hárman rúghatnak büntetőket, a negyediknek egészen másféle feladata lesz: tippelnie kell arra, ki lesz a győztes, és ha eltalálja, ő is nyer. Honlapunkon sokan érdeklődnek, miért nem volt nyilvános a sorsolás, elvégre korábban még a televízió is közvetítette az eseményt. Ezúttal a sorsolás kissé irányított volt: a szervezők igyekeztek elkerülni a szurkolói szempontból veszélyesebb párosításokat – mondjuk egy Fradi, Újpest, Kispest, Vasas négyes talán kissé felborította volna Káposztásmegyer életét… –, ezért azokat az alakulatokat rakták egymás mellé, amelyeknél nem áll fenn a drukkerek összezörrenésének az esélye. Nos, nagyszerűen sikerült megoldani a nem túl könnyű feladatot, így a selejtezők során csak egy mozgalmasabb nap ígérkezik, hiszen a magyar lelátói kultúrát ismerve nem kizárt, hogy néhány, Káposztásmegyert hazai pályának érző lila-fehér szimpatizáns esetleg kíváncsi lesz a kispestiek AstraZeneca-beli fellépésére is. Nos, nézelődni lehet, balhézni nem, elvégre rengeteg biztonsági ember ügyel majd a rendre.Mint már csütörtöki számunkban megírtuk, ezúttal az RTL Klub sugároz majd a tornáról. Igaz, a műsoridő jóval kurtább lesz az eddig megszokottnál, hiszen csak hétfőn 23.30 órától kerülnek adásba a hét végi mérkőzések góljai, pozitívum viszont, hogy a csatorna február elsején, vasárnap délután Szujó Zoltán kommentálásával főműsoridőben élőben közvetít a döntőről.
Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
8 perce

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
13 perce

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
27 perce

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
32 perce

Hazai pályán szenvedett meglepő vereséget az Athletic Bilbao

Spanyol labdarúgás
33 perce

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
37 perce

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
39 perce

Sorsoltak a vízilabda Eb-re, nagyon nehéz lesz a legjobb négy közé jutni

Vízilabda
45 perce
Ezek is érdekelhetik