NB I B: Bodajk–Balassagyarmat 1–2

Szentgyörgyi ÁkosSzentgyörgyi Ákos
Vágólapra másolva!
2003.08.30. 23:12
Címkék
SÁRGA LAP
Baráth (Bardi buktatásáért) a 49., Bardi (Balogh meglökéséért) a 75. percben

SZÖGLETARÁNY: 5:5 (3:4)

13. perc: Baranyai alapvonalról visszapasszolt labdáját Ivitz a kapu közepébe bombázta. 0–1
19. perc: Rubint buktatta a 16-oson belül Kanta Józsefet, a jogosan megítélt büntetőt Kanta Szabolcs végezte el, a bal alsó sarok felé tartó labdáját Szabó még bravúrral védte, ám a kipattanót Pálfi kíméletlenül a léc alá bombázta. 1–1
64. perc: Baranyi kapott egy hosszú indítást a hazai térfél közepén, a volt élvonalbeli támadó 16 méteres lövését Kaszás először még védeni tudta, ám a kipattanó ismét Baranyi elé került, aki ekkor már nem hibázott, és az üres kapu közepébe gurított. 1–2

Az igazi hideg zuhanyt az jelentette Kanta Szabolcs számára, hogy büntetôt hibázott (Fotó: M. Németh Péter)
Az igazi hideg zuhanyt az jelentette Kanta Szabolcs számára, hogy büntetôt hibázott (Fotó: M. Németh Péter)
Az igazi hideg zuhanyt az jelentette Kanta Szabolcs számára, hogy büntetôt hibázott (Fotó: M. Németh Péter)
A mérkőzést a hazai csapat kezdte jobban, Urbán Gábor már a 2. percben kapufát lőtt, ám a Bodajk folyamatos támadásai ellenére a vendégek szerezték meg a vezetést. A gól után a hazaiak tovább rohamoztak, s hat perc elteltével kiegyenlítették az eredményt. A szünet után a játék túlnyomó része a vendégtérfélen zajlott, a bodajkiak megpróbálták kiszolgálni lelkes közönségüket, ám ezúttal csapatjátékuk nem volt olyan gördülékeny, mint amilyet a drukkerek az NB II-ben megszokhattak. A 64. percben Baranyi Miklós sokkolta a hazai publikumot, amikor ismét megszerezte a vezetést a Balassagyarmatnak. Az NB I B újonca a gólt követően görcsösen támadott, ám erőfeszítései ezúttal nem vezettek eredményre, így elszenvedte első vereségét a bajnokságban.

Mestermérleg
Domonyai László:
– Az ellenfél akarata érvényesült, így megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.
Kis Károly: – Nagyszerű csapatot sikerült legyőznünk idegenben, úgy érzem, megérdemelten gyűjtöttük be a három bajnoki pontot.
Legfrissebb hírek

Golfkurzust indít a győri Széchenyi István Egyetem

Egyéb egyéni
9 perce

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
15 perce

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
25 perce

Szokatlan volt számára az egyedüllét, de megcélozza a privát-triplát!

Csupasport
26 perce

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
42 perce

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
1 órája

Erste Liga: kanadai csatárt igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
1 órája

Kanadai kosarassal erősített a Sopron

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik