Amikor szabad a pálya

Felkészülési mérkőzésen: Magyarország–Luxemburg 5–1. Az újoncként egy félidőt játszó Szabics Imre két góllal debütált a nemzeti csapatban. A csatár klubja, a Sturm Graz arra hivatkozva, hogy Szabics sérülése miatt nem járult hozzá a játékos szerepeltetéséhez, hivatalosan is bejelentette: a továbbiakban nem tart igényt a magyar támadóra.

Nyilasi Tibor:

Nyilasi Tibor: – Azt csak a vezetőség és Szabics Imre tudja, hol romlott meg a viszony, hol szakadt el a cérna. A menedzsernek is óvatosnak kell lennie, mert bár a játékosnak joga van eldönteni, az ajánlatai közül melyiket fogadja el, egy kenyéradót meg lehet bántani azzal, ha azt mondják: a futballista nem érzi ott jól magát. Amikor az indulatok ennyire erősek, a klub ott próbál kellemetlenségeket okozni, ahol csak tud, arra törekszik, hogy minél kevesebb pénzt kelljen kifizetnie. Luxemburgról amúgy nekem is jó emlékeim vannak, rúgtam nekik gólokat magam is, és az biztos, hogy ez a meccs az utózöngék ellenére örök élmény marad Imre számára.
Mezey György: – Mindenki tudja, hogy ez csak ürügy volt, hiszen a klub megsértődött Imrére, mert el akar menni. Más kérdés, hogy a nemzetközi előírások pontosan rögzítik, a klubnak mikor kötelező elengednie játékosát a válogatotthoz, és mikor nem, utóbbi esetben a szövetségnek és a klubnak kell tisztáznia a helyzetet. Ha a klubnak joga van nemet mondania, akkor Imre hibázott, és ilyen esetekben a profiknál nincs kegyelem. A harmadik része a hírnek: mint magyar szurkoló nagyon örültem annak, hogy végül is itt volt, és öröm volt nézni a játékát és a góljait. Versenyhelyzetet teremtett a válogatottban a csatárok között.
Csank János: – Már a mérkőzés előtt lehetett hallani, hogy a klub tiltakozik, így nem meglepő, hogy retorzió következett, hiszen Szabics még a Sturm alkalmazottja, vagyis volt még a múlt héten. Az már korábban látszott, hogy kinőtte az utánpótlás-korosztályt, és örülök a sikeres debütálásnak.
Kemény Dénes: – Ez egy hajánál előrángatott kifogásnak tűnik. A klub úgy tesz, mintha ő akarna megszabadulni a csatártól, pedig Szabics már régen bejelentette, hogy elmegy.
Hajdú B. István: – Egy magyar támadót se riasszon vissza a válogatottban való duplázástól, hogy a klubja ezért megharagszik rá. Tudjuk, hogy a graziak megorroltak Szabicsra, mivel el akar menni, de a Sturm magának is árt, mert bár a játékos távozni készül, azért a tavasszal szépen termelte a gólokat. Magam ott voltam a mérkőzésen, Imrét figyelve azt mondhatom, szeretnék úgy mozogni egészségesen, mint ahogy ő sérülten.

A Zalaegerszeg játékosai vállveregetéssel, vagy egy baráti intéssel köszönték meg a Békéscsaba elleni bajnoki mérkőzésükön a második gól előtti passzt. Ezt ugyanis – természetesen véletlenül – Bede Ferenc játékvezető adta Egressy Gábornak, egy felszabadító rúgás eltalálta a bírót, s a labda így került a ZTE csatára elé, aki nem is hibázott.

Arra mutatok, vagy arra passzolok? – Bede Ferenc játékvezetô, a pálya tartozéka sok sípszóval és egy pontos átadással tûnt ki

Nyilasi: – Már az is szép teljesítmény, ha a nyakigláb Bedét vállon veregetik, ahhoz azért igencsak pipiskedni kell. Most már ő is tudja, milyen remek érzés gólpasszt adni és utána learatni a babérokat. Az igazi művészet azonban a békéscsabai bekk produkciója: a legsoványabb bírót találta el, nos, ez aligha sikerülne még egyszer.
Kemény: – Szerencsére ilyen a pólóban nem fordulhat elő, mert ha a labdával a bírót találják el, az már nem ér. Vagy nem véletlen.
Hajdú B.: – Az Arsenal úgy jutott be a kupadöntőbe, hogy egy sheffieldi játékos ütközött a bíróval, így elvesztette a labdát, és abból az akcióból született a győztes gól. Bede nagyon magas, mellette kell elrúgni a labdát, nem fölötte, mert az, mint kiderült, kockázatos vállalkozás. Az igazi nagyok nemcsak belső csűddel, hanem gyomorszájjal is tudnak gólpasszt adni.
Mezey: – Egy volt futballistától kifinomultabb átadást vártam, technikailag még van mit csiszolnia.
Csank: – Ez semmi, régen egy bíró még gólt is fejelt. Bede szépen meglátta, hogy Egressy kiugrásra kész, csak egy jó indításra vár.

Miután kiderült, hogy a siófoki játékosok prémiumát főleg a jegybevételből fizetik, a labdarúgók a szokásokkal ellentétben egyetlen jegyet sem kértek a klubvezetőktől. A csapat, amelynek financiális gondjai közismertek a honi labdarúgásban, továbbra is veretlen a rájátszás felsőházában, és négy pontra van a dobogótól.

Kemény: – Gratulálok Csank Jancsinak, ehhez egy jó pedagógus és egy összetartó közösség kell, hogy ne befolyásolják annyira a csapatot a nehézségek, mint ahogy mást visszavetne.
Hajdú B.: – Többször szóltunk ebben a rovatban elismerően a Siófokról, profi mentalitásra vall, hogy ha valaki úgy dönt, a problémák ellenére nem megy el a klubtól, akkor a pályán a maximumot próbálja adni. Félek, ez a jó szereplés sem lesz elég ahhoz, hogy a klub talpon maradjon, de a játékosok bizonyították, rájuk minden körülmények között lehet számítani.
Mezey: – A siófoki sikerek példás szakmai munkáról, tartalmas emberi kapcsolatokról szólnak, üde színfolt a csapat szereplése. De megvédem a többieket, ez a csapat az első hatba kerüléssel már nagy sikert ért el, és így más pszichikai alappal játszhat, mint azok, akiket az eredménykényszer hajt. Aki ült már tétmérkőzésen kispadon, pontosan tudja, időnként jókora előnyt jelenthet, ha valaki felszabadultan léphet pályára.
Nyilasi: – Kalapot kell emelni Csank János és csapata előtt, lám, kevés pénzért is lehet alázattal, nyafogás nélkül eredményeket elérni. Még az is elképzelhető, a siófoki módi letöri a piaci árakat, mert kevesebb pénzből is lehet eredményt elérni, bár azt hiszem, így ez a klubmodell hoszszabb távon nem működik.
Csank: – Szomorú ez a helyzet, de anyagilag is motiválom a srácokat, hiszen ha most jól teljesítenek, a következő szerződésük is kedvezőbb lehet. A hozzáállás dicséretes, de a példa mégis negatív, hogy egy élvonalbeli klubnak ilyen körülmények között kell dolgoznia. A bevétel a Fradi elleni meccsen sem volt túl sok, magyar betegség, hogy a többség ingyen szeretne bejönni, miközben azt halljuk, piaci törvények vannak, azt osszuk el, amit keresünk.

Tömegverekedés miatt félbeszakadt a Hajdúszovát–Nagyrábé ifjúsági mérkőzés, amelybe a hazai labdarúgók mellett a nézők is bekapcsolódtak. Az incidens miatt a hazai játékosok közül hatan kaptak másfél éves eltiltást, míg a pályát 2003 végéig betiltották.

Hajdú B.: – Nincs előttem a hajdúszováti aréna látképe, nem tudom, mennyire veti vissza a csapatot, hogy nem játszhat itt egy ideig. A büntetés mértékéből azt gondolom, itt nem ártatlan fülcimpa-huzigálás történt, számomra különösen szomorú, hogy a Hajdú nevet most negatív felhanggal emlegetik.
Mezey: – A kiscsapatok pályáin mindig tudtuk, a kertek alatt adott esetben merre lehet menekülni. Viszszatért valami a magyar virtusból, ha ehhez a régmúlt technikai tudása és eredménye is párosul, talán ezt a szomorú hírt is elbírja a magyar futball.
Csank: – A felnőttek felelőssége az elsődleges, de itt társadalmi problémáról van szó, nem futballjelenségről. Az agresszió egyre nagyobb az emberekben, az újságban ezt olvassuk, a tévében ezt látjuk, a kukkolóműsor szereplői is verekedni akarnak. Nem jó irányba haladunk…
Nyilasi: – Szörnyű, de ezek szerint a mai magyar futballvalóságba ez is beletartozik.
Kemény: – A részletek ismerete nélkül azt mondhatom, a büntetés van olyan szigorú, hogy elrettentsen másokat a hasonló esetektől. Erről más sportág is példát vehetne.

A Dunaferr elleni bajnokira a társakkal együtt bemelegített Kó-czián Ferenc, a Videoton játékosa, majd civilbe öltözött, a kezdés előtt tudniillik kiderült: az igazolása nincs rendben, ugyanis a régi, dunaújvárosi játékengedélye került a kartotékok közé, nem pedig az új, amelyik azt igazolja, hogy szerepelhet a fehérvári együttesben.

Kemény: – Olaszországban játszottam olyan idegenbeli bajnokin, hogy a csapatunk igazolását otthon felejtette az illetékes. A meccset lejátszottuk, majd két nap múlva az intéző bemutatta a papírokat a szövetségben, kaptunk valami pénzbüntetést, és ennyi.
Csank: – Ilyen előfordul, de mindenki tudja, hogy Kóczián a Videoton játékosa, nem értem, ebből hogy lehet probléma. Régen megtörtént, hogy egy játékos egy évet játszott a Honvédban, majd kiderült, át sem igazolták, sőt, a minap Ózdon voltam, ott mesélték, Várady Béla kartonja még mindig náluk van, papíron nem is volt a Vasas játékosa. Persze, nem ez a jövő útja, oda kell figyelni, hogy rendben legyenek az iratok.
Nyilasi: – Korosztályos csapatoknál hallottam arról, hogy a két évvel idősebb srácok papírjai körül nagy volt a zűrzavar, és így a kisebbeknél játszottak, de ezek szerint az első osztályban is vannak érdekességek, bár az ilyen bakiknak általában nincs gazdájuk.
Hajdú B.: – Újabb rejtélyes ügy, már látom, amint Alex Ferguson cseréhez készül, de David Beckham szól: Mester, pillanat, felszaladok Sarah nénihez az irodába, megnézem, rendben van-e a kartoték, stimmel-e a törzsszámom. A legjobb, ha mindenki maga ellenőrzi a papírjait, ha így lesz, a futballvilág Lex Kócziánként hívja majd ezt az önvizsgálatot.
Mezey: – Ifiedzőként volt egy hoszszú hajú játékosom, akkoriban kezdődött az a divat, a technikai vezető kérlelt, vágattassam le a fiú haját. Mondtam, ez a srác magánügye, nekem az a fontos, hogy jól játsszon. Hogy, hogy nem, éppen ennek a srácnak eltűnt az igazolása, bár nem hiszem, hogy ebben az esetben is ehhez hasonló pedagógiai célzattal kavarodtak volna el a papírok.