Akinél tehetség, ész és szépség találkozik

2386379 23863792386379 2386379
Vágólapra másolva!
2011.08.24. 09:08
Címkék
Ki az a magyar lány, akinek a nevéhez a német futballtörténelem egyedülálló menetelése köthető, lélegzetelállító fotók garmadája készül...

Ki az a magyar lány, akinek a nevéhez a német futballtörténelem egyedülálló menetelése köthető, lélegzetelállító fotók garmadája készül róla, megállítják autogramért az utcán – s mindemellett szinte hobbiból egyetemi docensként dolgozott külföldön? Dobálózhatnánk szuperlatívuszokkal és leleményes jelzőkkel, a legjobb azonban, ha bemutatjuk Gáspár Cecíliát úgy, ahogy van. Cili története ugyanis önmagáért beszél.Ki az a magyar lány, akinek a nevéhez a német futballtörténelem egyedülálló menetelése köthető, lélegzetelállító fotók garmadája készül róla, megállítják autogramért az utcán – s mindemellett szinte hobbiból egyetemi docensként dolgozott külföldön? Dobálózhatnánk szuperlatívuszokkal és leleményes jelzőkkel, a legjobb azonban, ha bemutatjuk Gáspár Cecíliát úgy, ahogy van. Cili története ugyanis önmagáért beszél.

Először essék szó a kezdetekről: hogyan, hol, milyen indíttatásból kezdtél el focizni?

Nálam ez máshogy volt, mint a legtöbb focistánál. 6 évesen kezdtem el kézilabdázni, a Kerék utcai Sportiskolába jártam. Napi egy edzésünk volt, mellette minden nap testnevelés óra. A kézilabda kemény sportág, sokat kell edzeni. Ez később a focinál sokat segített, élsportolót neveltek belőlem a kézilabdaedzőim. Több sportágat kipróbáltam a kézilabdás pályafutásomat követően (atlétika, kosárlabda, röplabda), majd tizenhat évesen úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam a fociban is.

Gondolom, teljesen azért nem volt idegen a sportág számodra.

Mindig is szerettem focizni, kiskorom óta a fiúkkal fociztam a szünetekben és délutánonként. A barátnőmmel elmentünk az 1. FC Feminához, az akkori legerősebb női focicsapat (a választás nem volt tudatos) utánpótlásához edzeni. Nem tudtam, mennyire elég a tudásom, hogy elég jó vagyok-e az egyesületben való focizáshoz. Az első pár hónapban nem volt könnyű dolgom. Láttam, hogy nagy a lemaradásom, későn kezdtem el a sportágat űzni, ezért minden nap edzettem egyedül: edzés előtt én voltam az első a pályán, edzés után az utolsó, és gyakoroltam.

Mi volt a legnehezebb a felzárkózásban?

A technikai hátrány volt a legszembetűnőbb. Minden sportágban kb. 7-12 éves kor között fejleszthető a legjobban a technika. Nálam ez a labdarúgásnál elmaradt. A szorgalmamnak és a kitartásomnak köszönhetően fél év múlva már az A-csapatnál (az akkori magyar bajnoknál) edzhettem. Egy év múlva bekerültem a keretbe, nem sokra rá lehetőséget kaptam a kezdőcsapatban is. Ekkor már U19-es válogatott voltam. Pár év múlva sikerült a felnőtt válogatottba is bekerülnöm, a Feminával háromszoros bajnokok lettünk, és a női Bajnokok Ligájában első magyar csapatként a legjobb 16 közé jutottunk. Jelenleg huszonötszörös válogatott vagyok.

Ha az ember rákeres a nevedre, számtalan német találatot kap, sokkal többet, mint magyar nyelvűt – ez is egyfajta bizonyosság arra, ami már sokszor felmerült a Kötényblogon: idehaza mostohagyerekek vagytok. Hogyan viselted ezt, míg itthon játszottál?

A Magyarországon eltöltött évek alatt nem volt ennyire nyilvánvaló a különbség. Amíg az ember nem kóstol bele a kinti hangulatba, nem hiányolja. Otthon nehéz volt a labdarúgást az egyetemmel összeegyeztetni, de van egy előnye is az otthoni körülményeknek (már ha ezt annak lehet nevezni): akinek a labdarúgás az első az életében, az mindent megtesz érte. Az életét tölti ki, a szenvedélye, nem csak hobbi, hiszen sok mindent feláldoz érte, leginkább a szabadidejét. A legjobb dolog, ami otthon történhet az emberrel, hogy bekerül a válogatottba és játszhat a Bajnokok Ligájában. Ha ez sikerült, már megérte a sok áldozat.

Ezek után milyen érzés volt megtapasztalni a kinti körülményeket?

Németországba kikerülve már máshogy látom a dolgokat: itt a klubcsapatban elért sikerek is nagyon sokat jelentenek. Rengetegen szeretik a női labdarúgást, a sportokat általában. Amíg otthon sokszor csodabogárnak néztek, mert focizom nő létemre, Németországban értékelnek, megbecsülnek érte. Würzburgban, ahol most játszom, minden héten benne vagyunk az újságban. Interjúkat adunk, negyed- és harmadosztályban 2-300 nézőnk volt egy-egy meccsen, a belépő ellenére. Idén nyáron feljutottunk egy nagyon erős csapattal a másodosztályba, minimum 600 nézőre számítunk. Otthon ötvenen voltak egy meccsen, rokonok, barátok, pedig nem kellett fizetni a belépőért.

Nyilván egyéb tekintetben is hatalmas a különbség a két ország női labdarúgása között…

Németországban minden megyében (!) hét vagy nyolc osztály van, minimum tizenkét csapattal. Otthon összesen két osztály van az egész országban. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Nem lehet összehasonlítani a két ország női labdarúgását. Nagyon sokat kell Magyarországon azért tenni, hogy legalább hasonló szintre eljusson a női foci.

Szerinted hogy nézne ez ki a gyakorlatban?

Az első lépcsőfok a magyar emberek előítéleteinek megváltoztatása lenne. Egy nemzetközi siker a válogatottal (Eb-szereplés) és a média segíthetne. A németországi női világbajnokságot megélni, a németek korai kiesése ellenére, jutalom volt. A női labdarúgás történetében mérföldkő ez. Soha nem látott nézői rekordok dőltek meg, a médiában mindenhol a német női válogatott szerepelt. A Panini kiadta az első női matricás albumát, a Mattel legyártotta Brigit Prinz- és Silvia Neid-Barbie-t, mindenki a meccsekről beszélt, a német válogatott tagjai sztárok lettek. Mindezt azért mondom el, mert mindez segít általánosságban a női labdarúgáson: több támogatót és rajongót teremtett.

És akár meg is lehet élni a fociból?

Én már másfél éve nem profiskodom, de amíg a labdarúgásból éltem is volt mellette munkám. A nőknél más körülmények uralkodnak, mint a férfiaknál, és a „csak focizás” nem nekem való. Számomra fontos, hogy szellemileg is le legyek foglalva, szeretném biztosítani a jövőmet a labdarúgás után. Németországban azok, akik a labdarúgással pénzt keresnek, általában kitanultak egy szakmát a szabad idejükben, aktív pályafutásuk alatt pedig félállásban dolgoznak. Nem minden női labdarúgónak éri meg erre az útra lépni. Nagyok az elvárások, folyamatosan jól kell teljesíteni. Magyarországról ez eddig egy embernek sikerült, Jakabfi Zsanettnak. De természetesen neki is van elfoglaltsága a focizás mellett.

Mesélj nekünk: hogyan telik egy női labdarúgó átlagos napja a Németországban?

Amíg a labdarúgásból éltem, a napjaim mind hasonlóan teltek. Reggel felkeltem, délelőtt edzés. Ha nem, akkor elmentem futni, vagy a pályára gyakorolni. Két edzés között dolgoztam pár órát. Este keményebb és hosszabb edzés, szombaton megint tréning és esetleg munka, vasárnap meccs. Ez így ment a felkészülési időszakban és a bajnokság ideje alatt. Leírva nem tűnik ez az élet vonzónak, de ennek is megvan a pozitív oldala: az ember abból él, amit szeret, ami a szenvedélye.


Lélegzetelállító fotók egész sora kering a neten rólad – a foci mellett fotómodellkedsz is. Sokan mondják, hogy a futballisták nem nőiesek, tramplik, fiúsak – erre te magad vagy az élő cáfolat. Mit jelent számodra a nőiesség, hogyan tudod összehangolni a focival?

Valamilyen szinten minden női labdarúgó férfias. Ennek a labdarúgásban uralkodó mozgások, koordináció, harciasság az oka. Nekem fontos, hogy a foci mellett megmaradjon a nőiességem. Nem nehéz összehangolni a kettőt: a pályán csak a teljesítménnyel, a fegyelmezettséggel, a sikerrel vagyok elfoglalva, ám amint vége az edzésnek, a mérkőzésnek, váltok. Mindig nagyon odafigyeltem rá, hogy egyensúlyban legyen a sportág, amit választottam, és a külsőm. A focipályán nem vagyok kisminkelve, ritkán játszom „piros” körömmel. A mindennapi életben sminkelem magam, csinosan öltözöm. Sok örömöt lelek a szituációban, amikor valaki megtudja, hogy focizom. Az első kijelentés mindig: „Nem így képzeltem el egy női focistát.” :)

Ha esetleg nem lenne még minden férfi olvasónk halálosan szerelmes beléd, mesélj nekünk a tanulmányaidról! Van mit…

A gimnázium elvégzése után a Testnevelési Egyetem testnevelés-rekráció nappali szakára jutottam be sikeresen, tíz szemeszter után a diplomámmal a kezemben kiigazoltam Németországba, a Bundesligába. Még az egyetem alatt töltöttem három hónapot Münchenben cserediákként, ott tanultam meg németül (négy éve). Würzburgba igazolva az egyetemen dolgoztam docensként, ezzel egy időben elkezdtem a doktori munkámat írni. Azóta munkát váltottam, a kereskedelemben dolgozom egy sikeres vállalatnál, középvezetői állásban. Sok időmet veszi el a munkám, de össze tudom egyeztetni a labdarúgással.

Hogyan tovább? Mi jelentené számodra az előrelépést?

A mostani amatőr csapattal rekordokat döntöttünk Németországban. Egy év után egyből feljutottunk a másodosztályba, úgy, hogy veretlenek voltunk 56 mérkőzésen keresztül. (!!! - a szerző) A következő lépcsőfok, természetesen, az első osztályba jutás. Amatőrként ez még senkinek sem sikerült.

Mi a helyzet a válogatottbeli szerepléseddel?

A magyar válogatottban tavaly nyárig voltam alapember, csapatkapitány két éven keresztül. Egy nézelteltérés miatt nem tudtunk az akkor szövetségi kapitánnyal tovább együtt dolgozni. Azóta új szövetségi kapitány van. A válogatottban való szereplésemről nem kaptam még visszajelzést.

A női foci szerelmeseinek meggyőződése, hogy ennél sokkal többre hivatott a női nemzeti tizenegy… Mit gondolsz, miért nem vették még itthon észre a csapatban rejlő potenciált?

Azt gondolom, hogy a női labdarúgással szemben meglévő előítéletek miatt. Úgy is mondhatnám: nem akarják észrevenni. Sok idő fog eltelni, amíg ezek a falak leomlanak, és komolyan veszik a sportágat Magyarországon. Fiatal, nagyon erős csapatunk van, ami egy kis támogatással sokra vihetné. A probléma otthon, hogy az emberek a női focit összehasonlítják a férfival. Miért teszik ezt, amikor más sportágakban nincs így? A női futballt más szemmel kell nézni. Női labdarúgásként. Amint erre a pontra eljut a nagyközönség, élvezni és imádni fogja a sportágat.

Mit tanácsolsz azoknak a lányoknak, akik követnének ezen az úton?

Amióta kint vagyok, sokaknak próbálok segíteni kijutni külföldre. Valamit azonban tudnia kell minden játékosnak, aki külföldre igazol: a tehetség nem elég. Kitartásra, akaraterőre, elhivatottságra, fegyelmezettségre van szükség. Mindig a legjobbnak, a legerősebbnek, a legbátrabbnak, a legvidámabbnak, a legokosabbnak kell lenni. A külföldiektől többet várnak el, mint a hazai játékosoktól. Aktív szereplést a csapat életében, gyors beilleszkedést, mindig kiemelkedő teljesítményt, a nyelv gyors elsajátítását, önállóságot. Egyedül a nagyvilágban, idegen nyelven kell boldogulni. Ha biztos vagy benne, hogy kiállod ezt a próbát, akkor irány külföld! Ennél jobb dolog a fociban nem történhet veled!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik