A futball first ladyje

2386379 23863792386379 2386379
Vágólapra másolva!
2014.01.16. 08:01
Címkék
- Átlátszik a felsőd, látom a melleidet! - Ne aggódj, ha eladlak a Crewe-nak, onnan már nem fognak látszani. A fenti párbeszéd Karren Brady, a...

- Átlátszik a felsőd, látom a melleidet!- Átlátszik a felsőd, látom a melleidet!

- Ne aggódj, ha eladlak a Crewe-nak, onnan már nem fognak látszani.

A fenti párbeszéd Karren Brady, a Birmingham City ügyvezető igazgatója, és a klub egyik játékosa között hangzott el valamikor a kilencvenes évek közepén. (A futballista igen hamar klubot is váltott.)


II. Erzsébet királynő év végi kitüntetettjeinek listáján idén először voltak többségben a nők, s köztük ott volt a képen látható hölgy is. Karren kitűnő tanuló volt, 18 évesen kezdett dolgozni a Saatchi & Saatchi reklámügynökségnél. 23 évesen óriási botrányt okozott azzal, hogy a Birmingham City ügyvezető igazgatója lett. Az évek során persze kiderült kompetenciája, és bár néha gyötrelmesen nehéz volt nőként érvényesülnie a brit futballközegben, sikerrel járt, példát mutatva számos nőnek világszerte.

David Sullivan klubtulajdonos már eleve Brady tanácsára vette meg a Birmingham Cityt: miután fontmilliókat keresett Karren reklámötleteivel, arra gondolt, ideje a nőt magát is reklámmá tenni: 1993-ban elképesztő szenzációnak számított ugyanis egy női ügyvezető igazgató, ami a csapatra irányított a média és a szponzorok figyelmét. A klub 2009-es tulajdonosváltása után Karren leköszönt posztjáról, és nem sokkal később a West Ham United alelnöke lett. Ő volt az első nő a vezetőségben – most 50% az arányuk. „Minden vezető beosztású nőnek segítenie kell, hogy a nyomában még több nő jusson előrébb” – mondja.

A 41 éves Brady azonban sosem kívánt előnyöket élvezni csak azért, mert ő nő. Abban hisz, hogy az üzleti életben a nők ugyanarra képesek, mint a férfiak. Egyik híres interjújában azt mondta: „Ha a vezetőségben egyetlen nő sincs, kérdezd meg az elnökségi tagokat, miért. Aztán mondd el, hány nőt hívtatok be állásinterjúra, és ők milyen tulajdonságoknak voltak híján. Ez majd megmutatja nekünk, mivel kell felvérteznünk az üzletasszonyok következő generációját.”

Karren a bicskanyitogató stílusáról híres Barry Fryt szemelte ki 1993-ban a Birmingham City menedzserének, akivel nem volt egyszerű dolga – pontosabban az volt: mindig tökéletesen az ellentétét kellett kérnie, mint amit szeretett volna. Fry így emlékszik vissza azokra az időkre:

„Először azt gondoltam, ez egy ki***tt nagy blöff. Érted: egy pornókirály (David Sullivan vagyonának jelentős része a pornóiparból származik – a szerző) meg egy ki****tt liba akar dirigálni nekem, mindenki hülyére fogja röhögni magát. Aztán kiderült, hogy mindketten komoly futballszakemberek, és az, hogy azóta is a fociban vannak, mindent elmond róluk. Nagyon tisztelem Karrent. 23 évesen bekerülni ügyvezetőként a férfiak világába nem volt könnyű. Csodálatos kapcsolatunk volt: én k***ra imádtam, ő k***ra gyűlölt! Annyira nehéz eset voltam, hogy nem tudta, mit kezdjen velem. Behívatott, és elmondta, hogy ezt meg ezt meg ezt akarja. Mondtam, hogy minden további nélkül, kicsikém, aztán kimentem, és megcsináltam a totális ellenkezőjét.”

A futball first ladyje kétgyermekes családanya, túlélt egy vetélést és egy komoly agyműtétet, saját tévéműsora van, sikerkönyvek szerzője, üzletasszony. 2006-ban a Cosmopolitan az év nőjévé választotta, a királynő pedig meghívta vacsorára. 2007-ben az év üzletasszonya lett. A Briminghami Egyetem tiszteletbeli doktora, 2012-ben megkapta a Football Business Awardot. II. Erzsébet a nők vállalkozói szerepvállalására gyakorolt hatása miatt tüntette ki. Újságíróként is dolgozik, jótékonykodik, David Cameron miniszterelnök pedig a kisvállalkozók nagykövetévé nevezte ki. Nem véletlenül: Karren vagyonát 123 millió dollárra becsülik, így vélhetően tud hasznos tanácsokat adni a vállalkozóknak… Karren jelenleg komolyabb politikai karriert fontolgat, a hozzáértők szerint minden esélye megvan a sikerre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik