Bálint Réka szerint a Galata elleni meccsből lehet merítkezni (Fotó: Dömötör Csaba)

 

Noha már a negyeddöntő is elkezdődött a női élvonalban, szombaton 16.30-tól még lejátsszák az alapszakasz utolsó mérkőzését, amelyen eldől, hogy a Sopron Basket vagy az Atomerőmű KSC Szekszárd lesz-e az első kiemelt a rájátszásban. A kérdés csak formális, a tolnaiaknak jelen állapotukban gyakorlatilag semmi esélyük nincs arra, hogy a szükséges 17 ponttal nyerjenek, és valójában a győzelemre sem sok...

„Elsősorban az a célunk, hogy tisztességgel helytálljunk – szögezte le a Nemzeti Sport érdeklődésére Bálint Réka, a Szekszárd csapatkapitánya. – Még úton vagyunk afelé, hogy visszataláljunk ahhoz a formánkhoz, amit a naptári év elején mutattunk. Elsősorban tehát magunkra fókuszálunk, hogy a nekünk jövő héten kezdődő rájátszásra még jobban összeálljon a csapatunk. Idény közben, amikor az Euroliga csoportköre zajlott, nagyon jól tudtunk reagálni a folyamatos vereségekre, mindig fel tudtunk pörögni a hétvégi bajnokikra, a magyar élvonalban kamatoztattuk a nemzetközi porondon tanultakat. Most érzem azt, hogy kissé elfáradtunk fizikailag és mentálisan, most hagynak rajtunk nyomot a korábbi kudarcok. Igyekszünk ebből minél hamarabb kilábalni, már a szerdai, törökországi Európa-kupa-negyeddöntő visszavágón is történtek pozitív dolgok, amikor több ponttal elhúzott a Galatasaray, sikerült visszakapaszkodnunk, nem tudott még egy lapáttal rátenni az ellenfél.”

A jelek szerint ezúttal sem tarthat a KSC-vel Djokics Zseljko vezetőedző, az ő betegsége miatt, ahogy a Galata elleni visszavágón, úgy Sopronban is Horváth Zsófia dirigálhat, s noha lesz változás a tavalyi bajnoki ezüstérmes keretében, előreláthatólag ismét kilencfős rotációval kell gazdálkodnia a megbízott trénernek. A szekszárdiak nem tehetnek mást, mint megpróbálnak építkezni abból, amit jól csináltak Isztambulban, ahol végül 76–69-re maradtak alul, s így kettős vereséggel búcsúztak a második számú európai sorozattól.

„Az utóbbi időben lejátszott meccseink közül ez volt a leginkább előremutató – taglalta Bálint Réka. – Másfelől sajnos még mindig, rendszeresen felforgatott felállásban kell pályára lépnünk, és ez egyelőre nem is fog javulni. Nehéz tehát ezekre a részsikereinkre alapozni, nagyon remélem, hogy a playoffban teljes kerettel állhatunk ki, aminek következtében megint kicsit átalakulnak majd a szerepek.”

Ha második lesz a kék-fehér együttes, a Vasas Akadémia ellen kezdi a rájátszást, ha első, a TFSE-MTK-val. A 31 éves bedobó úgy véli, bárki is jön velük szembe az első körben, azt a párharcot magabiztosan kell hozniuk.

Előbb azonban még a Sopron Baskettel küzdenek meg, amelynek amerikai-francia légiósa, Gabby Williams klubja honlapján úgy fogalmazott, a vesztes kupadöntő után kezdenek visszatalálni önmagukhoz, tehát nincs más teendőjük, mint végezni a feladatukat, és magukra koncentrálni. A mérkőzés fontossága csak még inkább motiválja a zöld-sárgákat, és okot ad arra, hogy nagyon elszántan játsszanak, vagyis a nyomás jelen esetben jobb teljesítményre sarkallja majd őket.

NŐI NB I
ALAPSZAKASZ
16.30:
Sopron Basket–Atomerőmű KSC Szekszárd

AZ ÁLLÁS 
  1. Sopron Basket 21 20 1 1730–1171 41 0.976 
  2. Atomerőmű KSC Szekszárd 21 19 2 1751–1341 40 0.952 
  3. PEAC-Pécs
22
15
7
1599–1523
37
0.841
  4. Uni Győr Mély-Út 22 15 7 1695–1509 37 0.841 
  5. DVTK 22 14 8 1646–1436 36 0.818 
  6. Ludovika-FCSM Csata 22 12 10 1633–1584 34 0.773 
  7. Vasas Akadémia 22 10 12 1427–1473 32 0.727 
  8. TFSE-MTK
229
13
1478–1660
31
0.705
  9. ELTE BEAC Újbuda 22 9 13 1461–1564 31 0.705 
10. VBW CEKK Cegléd 22 4 18 1365–1669 25 0.568 
11. BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 22 2 20 1409–1728 24 0.545 
12. PINKK Pécsi 424222201307–184324 0.545