Női kosár NB I: újabb nagy győzelemnek örülhet a pazar DVTK

Vágólapra másolva!
2023.01.15. 18:24
null
A végén fordított a DVTK (Fotó: Makovics Kornél)
Az NKA Universitas PEAC 76–56-ra nyert odahaza a Vasas Akadémia ellen, míg a DVTK-Hun-Therm az utolsó negyed végén fordított, és 71–66-ra legyőzte idegenben a Szekszárdot a női kosárlabda NB I 16. fordulójának vasárnapi játéknapján. Kányási Veronika két ragyogó triplájával fordított a Magyar Kupa-címvédője Szekszárdon – a hazaiak idénybeli ötödik vereségüket szenvedték el.

 

A Fenerbahce elleni Euroliga-mérkőzéshez képest a vasárnapi bajnoki rangadóra erősödött az Atomerőmű KSC Szekszárd kerete, Djokics Zseljko ugyanis csatába küldhette Goree Cyeshát, a magyar válogatott centerét, egyik meghatározó játékosát. Két jó távoli dobással kezdte a találkozót a látogató DVTK-Hun-Therm, a tolnaiak főként magasembereiket igyekeztek megjátszani, akik több-kevesebb sikerrel brusztoltak a szigorított területen belül.

A 12. percben, Victoria Vivians öt pontja után vezetett először a hazai együttes, amely azért tudott fordítani, mert nem engedte közel saját gyűrűjéhez a DVTK-t. Az ausztrál Darcee Garbint mondjuk nem is kellett, bő másfél negyed alatt négy triplát is elsüllyesztett. Két és fél perccel a nagyszünet előtt 32–28 állt az eredményjelzőn, Völgyi Péter időt kért, de Bernáth Réka másodpercekkel később már a vendégek 11. labdáját adta el. Stabilizálta előnyét a KSC, s bár a kinti dobásai nem ültek, megoldotta máshogy, leginkább hajtós védekezéssel. Studer Ágnes dudaszós, emberről dobott triplájának köszönhetően végül 41–34-gyel zárult az első húsz perc.

Közeledve a harmadik negyed zárásához 13-mal is ellépett a Szekszárd, amire két Cheridene Green-kosár érkezett válaszul. Nem is maradt esélytelen a záró felvonásra a piros-fehér csapat, az 56–50-es eredmény lehetővé tehetett egy huszáros fordítást. 58–56-nál támadhattak az egyenlítésért a vendégek, ám Arella Guirantes a mérkőzésen a második elég nagy lépéshibáját követte el indulásnál.

Amikor egy pontra zárkózott a DVTK, Miklós Melinda emelt rá egy triplát sikerrel, és Green támadóhibájával elkezdett szorulni a hurok a Magyar Kupa-címvédő nyaka körül. Ennek ellenére bár Garbin tiszta tripladobásával még nem, Kányási Veronika hármasával már visszavették a vezetést a miskolciak.

Jöhetett még másfél perc dráma: Studer nem talált be Aho Nina szorításában, Green viszont erőszakosan és pontosan centerezett (65–68). Mivel nem érkezett az egyenlítő trojka, a túloldalon az elmúlt hónapokban kiválóan kosárlabdázó Kányási újra bevágott egy triplát. Folytatta remek szériáját a DVTK, a Szekszárd viszont már ötödik alkalommal kapott ki az NB I aktuális idényében – nem szoktunk hozzá ehhez, de nagyon hosszú még az évad.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
16. FORDULÓ

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD
DVTK-HUN-THERM 66–71 (1517, 26–17, 1516, 1021)
Szekszárd,
1000 néző. V: Cziffra, Söjtöry, Nyilas
SZEKSZÁRD: STUDER 18/3, Miklós M. 6/3, Vivians 14/6, GOREE 12, Hebard 7. Csere: Krnjics 3, Wallace 4, Horváth D., Holcz 2, Bálint R.
Edző: Djokics Zseljko
DIÓSGYŐR: Aho N. 2, Guirantes 10, Aho T. 3/3, GARBIN 18/18, CH. GREEN 14. Csere: Grigalauskyte 8, KÁNYÁSI 10/6, Bacsó, Bernáth 4/3, Kiss A., Oláh F. 2
Edző: Völgyi Péter
Az eredmény alakulása: 3. perc: 5–11. 6. p.: 10–14. 9. p: 13–15. 12. p.: 20–18. 18. p.: 32–28. 21. p.: 41–34. 25. p: 43–38. 27. p.: 51–41. 30. p.: 56–50. 33. p: 58–56. 37. p.: 65–61. 39. p.: 65–66.

MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko:
– Sok volt a kontakt a mérkőzésen, amik felemésztették az erőnket, az ellenfél pedig bedarált minket. Ezt jól mutatja az utolsó negyedben dobott tíz pontunk. Mégis büszke vagyok a csapatomra, jól játszottunk, de a miskolciaknál a végén beesett két extra hármas. Ha visszatér Mányoky Réka, Boros Júlia és visszanyeri korábbi formáját Krnjics Szárá, könnyebb helyzetben leszünk.

Völgyi Péter: – Az első percekben széthúztuk a Szekszárd védekezését, ebből jöttek a könnyű kosarak, de tudtuk, hogy egész mérkőzésen ilyen magas százalékban nem lehet dobni. Amikor többet kellettek volna mélységből menni, megtalálni a betörésekből a passzokat, a kiosztásokat, akkor akadozott a játékunk és ebben az időszakban a Szekszárd dominált. A szünet után fontos volt, hogy nem engedtük el nagyon az ellenfelet. Darcee Garbin adott lendületet agresszivitásával, szerzett labdáival, ami átlendítette a többieket a holtponton. Fontos győzelmet arattunk Szekszárdon, de helyén kezeljük a dolgot.

Studer Ágnes: – Sokáig nagyon jól játszottunk, és eleget tettünk minden edzői utasításnak, még akkor is, ha az elején kicsit elmentek a jó dobások miatt. A meccs nagy részében mi irányítottunk, de sajnos az utolsó negyedben nem sikerült betalálni és a védekezésünk intenzitása is kissé lejjebb ment, emiatt a legfontosabb dobásaikkal a végén betaláltak és nyertek. Látom magunkon a fejlődést, de van még javítanunk, főleg védekezésben.

Kányási Veronika: – Megilletődötten kezdtünk, hagytuk, hogy a Szekszárd ránk erőltesse agresszív stílusát. A második félidőben már a saját játékunkat játszottuk, a végén, amikor a legfontosabb volt, akkor összeállt a játékunk és a dobásaink is beestek.

NKA UNIVERSITAS PEAC–VASAS AKADÉMIA 76–56 (24–14, 14–14, 19–20, 19–8)
Pécs, 200 néző. V: Győrfy, Földesi Á., Jankovics.
PÉCS: KATANICS 11, Laczkó, Calhoun 6/6, BURDICK 15, KISS V. 16. Csere: Rátkai, WENTZEL 16/6, Sánchez 5, Simon Zs., Szücs R. 5/3, Olawuyi, Kaszás-Pap 2. Edző: Jovan Gorec
VASAS: Szerencsés, SZMAILBEGOVIC 11/9, TÓTH O. 16, Madár E. 6/3, Nunn 14. Csere: Madár K. 3/3, Salamon 4, Van Rijs L., Láng-Miciczky, Kádár 2, Van Rijs D. Edző: Milos Pavlovics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–0. 6. p.: 10-4. 13. p.: 24–16. 17. p.: 34–22. 23. p.: 44–35. 26. p.: 51–39. 33. p.: 65–50. 37. p.: 69–54 Kipontozódott: Salamon (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Jovan Gorec: – Tudtuk hozni a kötelező győzelmet, mindenkinek lehetőséget adhattam, hozzá is tudott tenni mindenki a mérkőzéshez.
Milos Pavlovics: – Az elején rosszul koncentráltunk, a lepattanók miatt változtatni kellett a rotáción, de a második félidőben kijött a nagyobb tudás.

AZ ÁLLÁS
1. Sopron Basket 16 15 1 1307–846 31 0.969
2. SERCO UNI Győr 15 14 1 1306–1003 29 0.967
3. DVTK-Hun-Therm 15 13 2 1131–887 28 0.933
4. NKA Universitas PEAC-Pécs 16 13 3 1227–1084 29 0.906
5. Atomerőmű KSC Szekszárd 17 12 5 1379–1096 29 0.853
6. E.ON ELTE BEAC Újbuda 16 7 9 1155–1276 23 0.719
7. Ludovika Csata 16 7 9 1136–1117 23 0.719
8. Vasas Akadémia 15 5 10 978–1078 20 0.667
9. BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 15 4 11 949–1168 19 0.633
10. TFSE-MTK 16 4 12 1062–1181 20 0.625
11. VBW CEKK Cegléd 16 1 15 1060–1350 17 0.531
12. PINKK Pécsi 424 17 17 943–1547 17 0.500
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik