Váradi Kornél veszi át az U19-es válogatott irányítását (Fotó: Bús Csaba/Petőfi Népe)

A hazai rendezésű vb-t kiemelt programként kezeli az MKOSZ, emiatt olyan szakembert keresett, aki kizárólag csak ezzel a projekttel foglalkozik, így nem lehet vezetőedző egy klubnál se.

„Óriási megtiszteltetés érte Váradi Kornélt, vele együtt pedig a kecskeméti kosárlabdát. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége ugyanis a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzőjét kérte fel a 2023-ban Magyarországon rendezendő U19-es világbajnokságra készülő válogatott szövetségi edzőjének” – írja a Kecskemét honlapja.

Váradi Kornél korábban a Falco edzőjeként nyert országos bajnoki címet az U16-os és az U18-as csapattal, emellett az U16-os, az U18-as és az U20-as válogatott mellett is dolgozott; Kecskeméten előbb a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia korosztályos csapatait, majd a KTE U20-as és NB I B-s csapatát irányította. Két éve a kecskemétiek felnőttcsapatának a vezetőedzője.

A klubnál máris megtalálták Váradi utódját, másfél év után visszatér Forray Gábor, aki pénteken a Szegeden ellen már ott lesz a kispadon.

A KTE a 4. helyen áll az NB I-ben.