Érdekes meccsen nyert az Olaj (Fotó: Nagy Balázs)

 

Két és fél hónap alatt nagyot változott az alaphelyzet a Szolnok–Körmend csatával kapcsolatosan: a február 16-i alapszakaszmeccset két amerikai gólgyárosa, Kamau Stokes és Maliek White nélkül vívta meg a vasi egylet, amelynek abban a felállásban nem volt reális esélye az Olajbányász ellen (83–71).

Szerda este a hazaik küszködtek „emberhiánnyal”, hiszen az amerikai Brandon Young, a montenegrói Bojan Szubotics, továbbá Kovács Péter, Taiwo Samuel, Gilszki Erik és a kupagyőzelemből is kimaradó Zsíros Péter sem tudta vállalni a játékot.

Egy dolog viszont nem változott: újból az Olajbányász nyert.

A feldobáskor ez még egyáltalán nem tűnt valószínűnek, elsősorban a felsoroltak miatt és azért, mert a hazai együttes három vereséggel a zsákjában érkezett meg ehhez a találkozóhoz. Tehát a debreceni, februári kupán látott parádés játék már csak „távoli emléknek” tűnt.

Ennek megfelelően kezdődött a meccs, amely tétje az volt, hogy a győztes biztos eléri alapcélját, azaz a vasiak a harmadik helyet, a szolnokiak a másodikat. Az első negyedben nem engedték el egymást a csapatok, de ez nem a jó védekezésnek, hanem a sok hibának volt betudható. Zömében így is a teljes kerettel felálló Körmend vezetett. Az időnként soha nem látott felállásban pályán lévő Szolnok pontfelelőse az a horvát Marjan Cakarun volt, aki a második negyedben egyszer egy nyolc méteres vágta után zsákolt. Az első fordulat a 15. perc után jött: a vasiak játéka egyik pillanatról a másikra szétesett, az Olaj pedig repesztett egy 15–0-s etapot és 12 pontos előnnyel ment az öltözőbe.

A második fordulatról a térfélcsere után a Körmend gondoskodott, ekkor a vendégek futottak egy 13–0-t, főleg az amerikai Malik White hárompontosaival, s fordítottak. De nem volt vége a „futásoknak”, ugyanis a csattanó az utolsó két és fél percben jött, amikor az addigra vérbeli rájátszás-hangulatot idéző környezetben a hazaiak három támadást is triplával fejeztek be, így a végén pontatlanul és kapkodva támadó vasiak legnagyobb bánatára még csak esélyük sem lett a kiélezett végjátékra. A Szolnok ezzel biztos második, a Körmend harmadik helye még nem dőlt el.

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I, KÖZÉPSZAKASZ
FELSŐHÁZ
Sopron KC–Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 70–81
(18–28, 20–16, 15–17, 17–20)
Sopron, 1400 néző. Vezette: Papp P., Nagy V., Goda
SOPRON: Mack 3/3, MYERS 22/6, Sitku M., Q. Ford 13/3, Montgomery 10. Csere: Fazekas Cs. 4, Supola 2, Schöll, Boriszov 7/3, Csendes 3/3, Takács N. 6/6. Edző: Kosztasz Flevarakisz
SZOMBATHELY: PERL 25/6, SOMOGYI 10/6, Sövegjártó 5/3, Golomán 12, Keller Á. 10/6. Csere: CLARK 13/9, Hawkins 6, Verasztó, Horváth Á., Takács Zs. Edző: Milos Konakov
Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–8. 6. p.: 12–11. 12. p.: 21–33. 15. p.: 25–33. 18. p.: 30–38. 22. p.: 40–51. 25. p.: 44–53. 28. p.: 52–53. 32. p.: 55–66. 35. p.: 63–72. 38. p.: 65–76
MESTERMÉRLEG
Kosztasz Flevarakisz:
– Megérdemelten nyert a Falco, de a csapatomat is dicséret illeti, hiszen vissza tudtunk jönni a meccsbe, és még a végjátékban is volt esélyünk a győzelemre. Nem könnyű úgy játszani, ha tizenegy perc után két kulcsemberünk, Ford és Myers is három hibával rendelkezik. Mindkét csapat szurkolóinak köszönjük a nagyszerű hangulatot, amit teremtettek a csarnokban!
Milos Konakov: – Nem könnyű úgy teljesíteni, hogy hiányoznak játékosok, ezért minden mérkőzésre változtatnunk kell valamit. Végig követtük a tervet, és a fiataljaink ismét sokat tettek hozzá a játékunkhoz. Négy éve nem nyertünk itt mérkőzést, most mégis találtunk motivációt annak ellenére, hogy nekünk nem volt fontos ez a találkozó. Próbáltuk a legjobbunkat nyújtani, ezért büszke vagyok a csapatra!

Szolnoki Olajbányász–Egis Körmend 82–70 (20–20, 21–9, 15–33, 26–8)
Szolnok, 1000 néző. Vezette: Benczur, Tóth C., Farkas G.
SZOLNOK: PONGÓ MÁTÉ 12/6, Badzim 14/6, PALLAI 9/6, Rudner 11/9, CAKARUN 19. Csere: CUMMINGS 17/6, Sebők A., Vincze R., Arabo. Edző: Gasper Potocnik
KÖRMEND: Stokes 8/6, WHITE 25/12, Takács K. 2, Szavics 8/6, W. GORDON 8. Csere: Martinez, Ferencz 9/3, Henry 8, Krivacsevics 2, Kenéz. Edző: Andonisz Konsztandinidesz
Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–8. 8. p.: 15–17. 14. p.: 23–25. 18. p.: 33–29. 24. p.: 43–42. 28. p: 51–54. 34. p.: 66–66. 38. p.: 76–68
MESTERMÉRLEG
Gasper Potocnik:
– Elismerésem a csapatnak a mostani produkcióért és a középszakaszban elért második helyért. Nagyon fontos meccset nyertünk meg az erős Körmenddel szemben. Remélem, hamarosan felépülnek a sérültjeink, és velük együtt készülhetünk a rájátszásra.
Andonisz Konsztandinidesz: – Fura mérkőzés volt, olykor jól játszottunk, de volt olyan időszak, amikor gyengébben teljesítettünk. Magasabb szerkezetben játszottunk, mint a Szolnok, ezért a palánk alatt erősebbek voltunk, de az utolsó három perc a hazai csapaté volt, amely megérdemelten nyert.

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA 
1. Falco KC Szombathely 32 28 4 2823–2394 0.938  60
2. Szolnoki Olajbányász 32 21 11 2570–2474 0.828  53
3. Egis Körmend 33 19 14 2724–2679 0.788  52
4. Alba Fehérvár 32 17 15 2757–2777 0.766  49
5. Sopron KC 33 17 16 2707–2750 0.758  50

 

KÖZÉPHÁZ
MVM-OSE Lions–Kaposvári KK 101–73
(25–19, 28–20, 22–15, 26–19)

A KÖZÉPHÁZ ÁLLÁSA 
  6. MVM-OSE Lions 33 17 16 2622–2568 0.758  50
  7. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 33 17 16 2628–2738 0.758  50
  8. Naturtex-SZTE-Szedeák 32 16 16 2756–2702 0.750  48
  9. Kaposvári KK 32 16 16 2582–2568 0.750  48
10. DEAC-Tungsram 32 13 19 2610–2640 0.703  45