Kosárlabda: Bodrogváry hatodszor is tagja a FIBA Europe vezetőségének

Vágólapra másolva!
2023.05.21. 14:02
null
Bodrogváry Iván a jövőben is beleszólhat az európai kosárlabda történéseibe (Fotó: Földi Imre, archív)
Bodrogváry Ivánt hatodszor is beválasztották az Európai Kosárlabda-szövetség (FIBA Europe) legfőbb döntéshozó szervébe, az úgynevezett boardba.

A magyar szövetség (MKOSZ) honlapjának beszámolója szerint a szervezet szombaton, Münchenben tartotta tisztújító küldöttgyűlését, amelyen a spanyol Jorge Garbajosát választották meg elnöknek. A játékosként világ- és Európa-bajnok, jelenleg a spanyol szövetség elnökeként dolgozó sportvezető az 50 szavazatból 35-öt kapott meg, és a török Turgay Demireltől veszi át a szerepkört, aki két ciklusban, 2014 és 2019, valamint 2019 és 2023 között töltötte be a posztot.

Az eseményen megválasztották a FIBA Europe legfőbb döntéshozó szervét, a boardot is. A 23 tagú testületben ezúttal is helyet kapott Bodrogváry Iván, aki már hatodik alkalommal került be a tagok közé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik