Szabó Tamás bekerült a női kosárlabda Euroliga-klubok tanácsába

Vágólapra másolva!
2024.11.26. 16:41
Kamil Novák, a FIBA Europe ügyvezető igazgatója (balra) Szabó Tamással, a DVTK főtitkárával (Fotó: dvtk.eu)
A diósgyőri Szabó Tamás bekerült a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) által újonnan létrehozott női Euroliga-klubok tanácsába, melynek feladata az egyesületek érdekeinek képviselete a FIBA szervezetén belül.

A DVTK honlapja szerint az öttagú klubtanács küldetése, hogy közreműködjön a női Euroliga fejlesztésében, és hatékonyan képviselje a klubok álláspontját a FIBA különböző döntéshozó testületei és fórumai előtt. A tanács tagjai között egy-egy francia, olasz, spanyol és török szakember mellett Szabó Tamás, a DVTK főtitkára kapott helyet.

„Azon fogok dolgozni, hogy a szakág egyre magasabb szintre kerüljön a következő években Európa minden országában, javuljon a klubok anyagi helyzete és ezzel párhuzamosan a szakmai színvonal is. Az Euroliga a női NBA mellett jelenleg a világ legerősebb versenysorozata, ezt a pozíciót tovább kell erősítenünk” – mondta a klub honlapjának Szabó Tamás.

A DVTK csapata a harmadik szezonját kezdte meg a sorozatban, szerdán pedig a spanyol Salamanca otthonában zárja a csoportkört, melyben jelenleg a kieső, negyedik helyen áll.

 

Legfrissebb hírek

Vladimir Radenkovics marad a DVTK vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 21:10

Skribek gólja és gólpassza három pontot ért, a Zalaegerszeg másodszor nyert hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:37

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Női kosár Euroliga: a DVTK-s Kathryn Westbeld egyszerűen csak boldog

Kosárlabda
2025.11.07. 10:39

Női kosár Euroliga: fél lábbal a következő körben a DVTK

Kosárlabda
2025.11.05. 21:59

Az Európa-kupában folytatja a Sopron Basket

Kosárlabda
2025.11.04. 20:10

Van tűz – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.11.02. 23:21

A férfiak után az FTC női csapata is legyőzte az MTK-t az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.02. 18:09
Ezek is érdekelhetik