Befellegzett az Euroligának? A FIBA-val közösen indítana európai csúcsbajnokságot az NBA

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.03.27. 21:53
Adam Silver (jobbra) és Andreasz Zagklisz (balra) közösen jelentette be az új európai kosárlabdaligáról szóló terveket (Fotó: Imago Images)
A Nemzetközi Kosárlabda-szövetséggel (FIBA) közösen indítaná el európai csúcsbajnokságát az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) – ezt az amerikai liga komisszárja, Adam Silver jelentette be a FIBA főtitkárával, Andreasz Zagklisszal tartott sajtótájékoztatón.

Az NBA első embere nem sok konkrétummal szolgált az európai kosárlabda erőviszonyait alapjaiban megváltoztató projektről, de azt elárulta, hogy első körben egy 16 csapatos versenysorozatban gondolkodnak, amelyből 12 együttes szerepelne állandó tagként. Adam Silver hozzátette, hogy az NBA-ban érdekelt 30 csapat tulajdonosai nagy lelkesedéssel fogadták a projektet.

A 62 éves sportvezető azt is elmondta, hogy az általuk elgondolt új sorozat integrálva lenne az európai kosárlabda rendszerébe, ahol a csapatok a nemzeti bajnokságokban is szerepelnek, s tiszteletben tartaná a válogatottak programját is. Silver szerint a liga összetétele vegyes lenne, így rendkívül népszerű, gyakran a futballcsapatuk révén sok szurkolót szerző klubok mellett kosárlabda-hagyományokkal nem rendelkező városokban is alapíthatnának csapatokat az érdekelt befektetők.

„Szeretném leszögezni, hogy a tervek kompatibilisek azzal, amit a FIBA és partnerei jelenleg tesznek Európában, legyen szó a kosárlabda Bajnokok Ligájáról, a nemzeti bajnokságokról, a FIBA és az NBA szolidaritási programjairól, illetve a versenynaptár összehangolásáról” – idézi Andreasz Zagklisz szavait a Marca. A görög sportvezető hozzátette, hogy szerintük a kosárlabda európai népszerűsége nincs arányban a „rajongói érdeklődéssel”, továbbá a kereskedelmi lehetőségek sincsenek maximálisan kihasználva.

A sajtótájékoztatóról tudósító AS megjegyezte, hogy az elmúlt napokban a Sportico és a The Athletic számos részletet kiderített a tervezett új európai csúcsligáról, amely az NBA égisze alatt futna majd.

A Sportico keddi információi szerint így az új liga részvényeinek 50 százalékát az NBA, míg a másik felét a résztvevő csapatok birtokolnák, továbbá a már létező, jól bejáratott csapatok mellett új franchise-ok is felbukkanhatnának az európai nagyvárosokban. A már említett forrás hozzátette, hogy a Real Madrid bármilyen felállásban hajlandó lenne csatlakozni a projekthez.

A The Athletic a királyi klub mellett a Barcelona, ASVEL, Fenerbahce triót említi még, mint az új liga potenciális tagjait, de szót ejtett egy új párizsi csapat létrehozásáról is – más sajtóértesülések pedig arról szóltak, hogy a Paris Saint-Germain (amelynek kisebbségi tulajdonosa az NBA-ben kosarazó Kevin Durant) indítana el egy vadonatúj kosárlabdacsapatot az új bajnokságban. A francia fővárosnak az Eurokupa-győztes Paris Basketball révén egyébként van euroligás csapata ebben az idényben.

Megszámláltattak az Euroliga napjai?

A hivatalos bejelentést megelőzően a spanyol Marca írt a kataklizmaszerűnek ígérkező változás (legutóbb 1999-ben láthattunk hasonlót, amikor az Euroliga szakított a FIBA-val) hátteréről. A madridi lap szerint a jelenlegi európai csúcsliga számos csapata (így a Real Madrid, a Barcelona, a Panathinaikosz, az Olympiakosz, a Fenerbahce és a Bayern München) sem írta még alá soron következő licencszerződését, s ehelyett komolyan fontolóra veszi az új versenysorozatban való részvételt.


Az NBA megítélése szerint még van hová fejleszteni (vagy professzionalizálni) a kosárlabdát Európában, és számos nagy csapat veszteségesen működik a jelenlegi rendszerben. Az észak-amerikai liga továbbá olyan nagyvárosokat is bevonna a profi kosárlabda vérkeringésébe, mint London, Moszkva (így például a korábbi rendszeres Euroliga-résztvevő CSZKA is visszatérne a kontinentális porondra a Marca szerint), vagy Párizs (a francia fővárosnak az Eurokupa-győztes Paris Basketball révén van euroligás csapata a jelenlegi idényben – a szerk.).


A Marca hozzáteszi, hogy az sem javított az Euroliga helyzetén, hogy a sorozat történetében először Abu-Dzabi ad otthont a négyes döntőnek (ezt a lépést többek között a Real Madrid hevesen ellenezte). Ez, valamint egy dubai kosárlabdacsapat jövőbeli részvétele is nagyban hozzájárult a szurkolói felháborodáshoz (a döntést kritizálók szerint az Euroliga a könnyű pénzt választotta), így az NBA ezt az elégedetlenséget is kihasználhatja az új csúcsliga létrehozásával, amely – ha a népszerű klubok többsége átpártol – halálra ítélné az Euroligát.

 

 

Legfrissebb hírek

NBA: bejutott a nagydöntőbe az Indiana Pacers

Amerikai sportok
2 órája

NBA: sima győzelmével a New York Knicks életben tartotta nagydöntős reményeit

Amerikai sportok
2025.05.30. 07:35

Sima hazai győzelemmel 2012 óta először NBA-döntős az OKC – videók

Amerikai sportok
2025.05.29. 08:21

NBA: beismerte bűnösségét Shawn Kemp a 2023-as seattle-i lövöldözésben

Amerikai sportok
2025.05.28. 17:48

Egy meccsre a döntőtől: Siakam és Haliburton győzelemre vezette a Pacerst – videók

Amerikai sportok
2025.05.28. 07:12

Az óriási verés után megrázta magát az Oklahoma, már csak egy lépés hiányzik az NBA-döntőhöz

Amerikai sportok
2025.05.27. 07:37

NBA-legek: a Pacers után a Knicks is óriási feltámadást mutatott be; nyugaton SGA limitálása a kulcs

Amerikai sportok
2025.05.26. 22:22

Shaq, ne nyomkodd a telefonodat! A kabalafigura megviccelte az NBA-legendát

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:52
Ezek is érdekelhetik