Férfi kosár: Hanga a Barcelona csapatkapitány-helyettese lett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.31. 19:35
Hanga Ádám csapatkapitány-helyettes lett kosárlabdaklubjában, a spanyol bajnoki ezüstérmes Barcelonában.

Hanga az M1 aktuális csatornának elmondta: óriási megtiszteltetés ez számára, és reményét fejezte ki, hogy fel tud majd nőni az ezzel járó feladathoz és felelősséghez.

A kosaras kifejtette: két hónappal ezelőtt ért véget az előző szezon, amely után egyhetes pihenőt tartott. Azt követően már egyéni edzéseket végzett, így megfelelő fizikai állapotban kezdte meg augusztus közepén a csapattal a felkészülést.

„Egy hetet Andorrában edzőtáboroztunk és túl vagyunk három felkészülési mérkőzésen. Az első napok, de inkább hetek leginkább az új edzővel, Sarunas Jasikeviciussal való megismerkedésünkkel teltek, mert támadásban és védekezésben is teljesen más filozófiában, felfogásban kell játszanunk, mint eddig. A három meccsünket megnyertük, és bár ilyenkor nem elsősorban a győzelem a fontos, nagyon pozitívnak értékelem, amit a csapat mutatott” – nyilatkozta.

Hanga hozzátette: az idény jövő hét végén a spanyol Szuperkupával kezdődik számukra, a tenerifei négyes döntőben először a Baskoniával találkoznak – amelytől kikaptak a bajnoki döntőben –, míg a másik ágon a Real Madrid játszik a házigazda Tenerifével. Két héttel később indul az élet a spanyol bajnokságban, valamint az Euroligában is.

 

Legfrissebb hírek

„A csapatváltásoknál még a gyerekeinkre is átkot szórtak” – Hanga Ádám és felesége őszintén a nehézségekről

Kosárlabda
2025.09.07. 16:45

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30
Ezek is érdekelhetik