Férfi kosár: korábbi játékosa lett a Barcelona új vezetőedzője

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.02. 12:32
Sarunas Jasikevicius lett Szvetiszlav Pesics utódja a Hanga Ádámot is foglalkoztató FC Barcelona férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzői posztján – jelentette be hivatalos honlapján a katalán klub.

A 44 éves litván szakember 2023 júniusáig szóló szerződést kötött a Barcelonával, amelyet játékos-pályafutása során összesen négy évig – 2000 és 2003 között, valamint a 2012–2013-as idényben – erősített, ez idő alatt Euroligát (2003), két spanyol bajnokságot (2001, 2003) és három Király-kupát (2001, 2003, 2013) nyert a csapattal.

FC Barcelona Basket

Jasikevicius eddig a Zalgiris Kaunas vezetőedzőjeként dolgozott, 2016 óta öt bajnoki címet és három Litván Kupát nyert az együttessel. Barcelonában Szvetiszlav Pesicset követi a kispadon, aki a Baskoniával szemben 69–67-re elveszített spanyol bajnoki döntő után közös megegyezéssel szerződést bontott a katalán klubbal.

A litván tréner edzői pályafutásának egyik legemlékezetesebb nyilatkozata ahhoz a 2017. májusi sajtótájékoztatóhoz köthető, amelyen ország-világ előtt elmondta, engedélyezte egyik játékosának a távolmaradást csapata mérkőzésétől, hogy jelen lehessen gyermeke születésénél. Kijelentésével akkor óriási népszerűségre tett szert a közösségi médiában.

Legfrissebb hírek

A Falcóra számítottunk, ám a Szolnok diadalmaskodott

Kosárlabda
Tegnap, 10:15

Hanga Ádám néha két órával a feldobás előtt tudta meg, irányító lesz vagy bedobó

Kosárlabda
2025.06.10. 08:56

Tóth Balázs és Varga Barnabás a kezdőben; Hanga Ádám: Félig tele a pohár

E-újság
2025.06.09. 22:59

Teo Hojc lett a Körmend edzője

Kosárlabda
2025.06.07. 11:01

Hetvenéves a kosárlabda történetének legnagyobb magyar sikere

Képes Sport
2025.06.07. 09:41

Férfi kosár: mindkét hazai meccsét Szolnokon játssza a magyar válogatott a vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.06.03. 22:34

Forray Gábor: Azért dolgozunk, hogy szórakoztassuk a közönséget

Kosárlabda
2025.06.03. 11:20

Zalaegerszegi győzelmével bronzérmes a Paks a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.26. 19:45
Ezek is érdekelhetik