Kosár: egy évvel elhalasztják a férfi Európa-bajnokságot

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.04.09. 17:56
null
Magyar kupaktanács a Szlovénia elleni idei Eb-selejtezőn (Fotó: Koncz György)
A koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott tokiói olimpia miatt módosítani kényszerült versenynaptárán a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA).

 

A szervezet csütörtöki hírleveléből kiderül, hogy az eredetileg jövőre esedékes férfi Európa-bajnokságot – akárcsak az Amerika-kupát – egy évvel később, 2022. szeptember 1. és 18. között rendezik meg.

Ugyancsak egy évvel elhalasztották a férfiak olimpiai selejtezőjét: a mérkőzéseket 2021. június 22. és július 4. között kell megrendezni.

A női Európa-bajnokság időpontja nem változott, a jövő évi torna nagyjából egy hónappal az olimpia előtt lesz (2021. június 17–27.).

Mint ismert, a férfi Eb-selejtezőket a magyar válogatott Szlovénia és Ukrajna legyőzésével kezdte, azaz jó eséllyel pályázik a részvételre (még négy mérkőzésünk van hátra, a csoport negyedik tagja Ausztria).

A nők eddig egy győzelemmel (Szlovákia) és egy vereséggel (Hollandia) állnak háromcsapatos selejtezőcsoportjukban.

A módosított versenynaptár (Forrás: FIBA)
A módosított versenynaptár (Forrás: FIBA)

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Eb: triplaeső a finnektől, először jutott elődöntőbe az északi csapat

Kosárlabda
2 órája

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
21 órája

Férfi kosár Eb: bombameglepetést okozva búcsúztatták az olimpiai ezüstérmest a grúzok

Kosárlabda
2025.09.07. 19:36

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Férfi kosár Eb: a törökök nagy csatában legyőzték Jokicsékat, ők maradtak hibátlanok, no meg a németek

Kosárlabda
2025.09.03. 22:10

A 36 pontos Yabusele vezérletével nyertek a franciák a kosár Eb-n, kikaptak a görögök

Kosárlabda
2025.09.02. 23:30

Férfi kosár Eb: tripla dupla Doncictól, megvan a szlovénok első győzelme

Kosárlabda
2025.08.31. 17:50
Ezek is érdekelhetik