Férfi kosár Euroliga: Hangáék megverték a Panathinaikoszt

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2019.12.14. 07:47
null
Hanga Ádám öt pontot szerzett a Pana ellen (Fotó: Barca Basket)
A férfi kosárlabda Euroligában pénteken a Barcelona hazai pályán 98–86-ra győzött a Panathinaikosz ellen, Hanga Ádám öt pontot szerzett.

 

A Hanga Ádámmal a kezdőjében felálló Barca remekül kezdte a Panathinaikosz elleni hazai találkozóját a férfi Euroliga 13. fordulójában, két perc után már 10–2-re vezetett.

A jó kezdés az egész mérkőzés képét megalapozta, a Barca irányította a meccset, a Pana futott az eredmény után. A hazaiak a 23 pontig jutó Nikola Mirotic vezérletével 98–86-ra győztek.

Hanga Ádám 26 és fél perc alatt öt pontot szerzett (egy-egy duplát és triplát), kiosztott hat gólpasszt és leszedett két lepattanót. Kulcsszerepe volt a Barca védekezésében, a Pana egyik legjobbját, Nikolaosz Kalathiszt őrizte, és ezt jól meg is oldotta, az irányító csak 13 pontig jutott.

A Barca 10 győzelemmel és 3 vereséggel a 3. helyen áll az euroligában a török Anadolu Efes és a Real Madrid mögött, a Pana a 6. (8 győzelem, 5 vereség).

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 13. FORDULÓ
FC Barcelona (spanyol)–Panathinaikosz OPAP (görög) 98–86 (28–23, 27–24, 16–18, 27–21)

 

Legfrissebb hírek

„A csapatváltásoknál még a gyerekeinkre is átkot szórtak” – Hanga Ádám és felesége őszintén a nehézségekről

Kosárlabda
2025.09.07. 16:45

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

A németek és a szerbek is magabiztos sikerrel maradtak hibátlanok a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.08.29. 23:10

Ki állítja meg Szerbiát a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon?

Kosárlabda
2025.08.27. 06:40

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
2025.08.19. 20:36

„Mintha szükségtelen lettem volna...” – Hanga Ádám a kosárlabda-válogatottról

Kosárlabda
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik