Kosár: Bodrogváry Iván a FIBA Europe végrehajtó bizottságában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.19. 16:22
Bodrogváry Iván bekerült a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség európai tagszervezetének (FIBA Europe) végrehajtó bizottságába.

A FIBA Europe tájékoztatása szerint a magyar sportdiplomata négy évig lesz a kilencfős testület tagja.

Az európai szekcióban 2002 óta dolgozó Bodrogváry Iván ötödik ciklusára készül a FIBA Europe 25 tagú vezetőségében (board), és mostantól a végrehajtó bizottságban is dolgozik.

„Első feladatom az lesz, hogy segítsem a budapesti pályázatot július 15-én Münchenben, ahol kiderülnek a 2021-es férfi Európa-bajnokság helyszínei – mondta az MTI-nek a sportvezető. – A németek szinte biztosan sikerrel járnak, ők Kölnben csoportkört, Berlinben pedig helyosztókat rendeznének. Rajtuk kívül Budapest, Prága, Ljubljana, Tbiliszi, Tallinn és egy olasz város jelentkezett egy-egy csoport meccseinek a lebonyolítására, azaz gyakorlatilag hatan pályáznak három helyre.”

Bodrogváry Iván kifejtette, hogy a magyar prezentációt várhatóan Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tartja majd, aki a 2015-ös női Eb helyszínkijelölésénél is sikeresen közreműködött. Akkor a magyar-román közös rendezésű kontinenstornának magyar részről Budapest, Sopron, Szombathely, Győr és Debrecen adott otthont.

Legfrissebb hírek

Befellegzett az Euroligának? A FIBA-val közösen indítana európai csúcsbajnokságot az NBA

Kosárlabda
2025.03.27. 21:53

Női kosárlabda Euroliga: Juhász Dorka is jelölt az idény legjobbja címre

Kosárlabda
2025.02.19. 14:09

Debrecen is része a FIBA 3x3-as kosárlabda World Tour-sorozatának

Kosárlabda
2025.01.21. 17:27

Négy városban rendezik a 2027-es női kosárlabda Eb-t is – hivatalos

Kosárlabda
2024.11.28. 15:37

Szabó Tamás bekerült a női kosárlabda Euroliga-klubok tanácsába

Kosárlabda
2024.11.26. 16:41

Sportdiplomáciai siker, a DVTK főtitkára bekerült a FIBA új tanácsába

Kosárlabda
2024.11.26. 13:25

Kosárlabda: kétszer is legyőzte a horvátokat az U20-as női válogatott

Utánpótlássport
2024.07.01. 12:38

WNBA: Juhász Dorkáék nyertek Chicagóban

Kosárlabda
2024.07.01. 08:41
Ezek is érdekelhetik