Férfi kosár: Hangáék kiütötték idegenben az Efest

KERESZTURY GÁBOR, TÓTH ATTILA (KEZDO5.HU)KERESZTURY GÁBOR, TÓTH ATTILA (KEZDO5.HU)
Vágólapra másolva!
2018.03.29. 23:09
null
A Hanga Ádámmal felálló Barcelona 107–83-ra nyert az Anadolu Efes otthonában a férfi kosárlabda Euroligában.

Már az első negyedben is végig a vendégek vezettek, a katalánok irányították a játékot, de annak ellenére, hogy egyszer 7 ponttal sikerült meglépniük, nagyobb előnyt nem tudtak kialakítani (19–23). A második negyedben aztán kiszakadt a triplazsák, Tomic, illetve a Ribas, Koponen, Heurtel, Claver négyes vezetésével végleg leszakította magáról ellenfelét a gránátvörös-kék alakulat, amely a nagyszünetben 21 ponttal állt jobban (34–55). A félholdas gárda a harmadik negyed végén 14 pontra ugyan visszajött (67–81), de a hispánok kirakatcsapata 14–0-val indította a negyedik felvonást, s ezzel végleg eldöntötte a maga javára az összecsapást. A triplát 61.3 százalékkal (19/31) dobó, a pattanózást 34–22-re nyerő Barca végül 107–83-ra győzött.

Hanga Ádám valamivel több mint 19 perc alatt 8 pontig (1/3 dupla, 2/6 tripla, 0/1 büntető), 1 gólpasszig, illetve 3 beütött és 1 kiharcolt faultig jutott, ami 0 VAL-t ért összességében.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 29. FORDULÓ
Anadolu Efes (török, 6–23)–FC Barcelona Lassa (spanyol, 10–19) 83–107
Az Efes legjobb dobói:
Motum 19/9, Weems 17/9, Simon 10/6, McCollum 10/3.
A Barcelona legjobb dobói: Heurtel 20/9, Claver 16/12, Tomic 15.

Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert Olaszországban az éllovas Olympiakosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.28. 23:03

A Real Madrid nyerte meg az el Clásicót a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.27. 23:26

A Fenerbahce simán nyert a Real Madrid ellen az Euroligában

Kosárlabda
2025.02.06. 23:41

100 pontig jutott a Barcelona az Euroligában

Kosárlabda
2025.02.05. 23:16

A Real újra vesztett, a címvédő PAO feszült végjátékban nyert a férfi kosár Euroligában – videók

Kosárlabda
2025.02.05. 00:04

Kikapott a Real Madrid Monacóban, a vendég Zvezda nyerte meg a forró hangulatú belgrádi derbit – videók

Kosárlabda
2025.01.31. 23:48

A Milan elkapta a címvédőt, a Baskonia legyőzte a Barcát a férfi kosár Euroligában – videók

Kosárlabda
2025.01.31. 00:08

Tízpontos Fenerbahce-siker az Olympiakosz otthonában a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.01.24. 23:49
Ezek is érdekelhetik