NBA: parádés meccsen lett bajnok a Golden State Warriors

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.13. 06:50
A Golden State Warriors sikerével ért véget az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2016–2017-es szezonja: Stephen Curryék a nagydöntő ötödik mérkőzésén 129–120-ra legyőzték a címvédő Cleveland Cavalierst, így összesítésben 4–1-re diadalmaskodtak a fináléban.

Jobban kezdett a hazai csapat, a címvédő azonban LeBron James vezérletével ekkor még vissza tudott zárkózni. Innen viszont már nem volt megállás, Stephen Curry és Kevin Durant is remekelt – utóbbit választották meg a nagydöntő MVP-jének, azaz a legértékesebb játékosnak –, és bár a Cleveland az utolsó negyed elején három pontra megközelítette a GSW-t, percekkel a lefújás előtt már behozhatatlan volt az oaklandiak előnye.

Ezt megelőzően csak két csapat tudott úgy bajnoki címet nyerni, hogy mindössze egyetlen meccset veszített el a rájátszásban: 1983-ban a Philadelphia 76ers és 2001-ben a Los Angeles Lakers.

A Golden State Warriros története ötödik bajnoki címét szerezte meg, legutóbb 2015-ban ünnepelhetett a csapat.

Bővebben itt!

NBA, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Golden State Warriors (1.)
–Cleveland Cavaliers (2.) 129–120 (33–37, 38–23, 27–33, 31–27)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–1

Legfrissebb hírek

„Anthony Edwards olyan, mint Rozsomák”; Curry sérülése után nem jött szintlépés Butlertől 

Amerikai sportok
2025.05.16. 19:34

NBA: a címvédő Boston életben tartotta a továbbjutási reményeit

Amerikai sportok
2025.05.15. 07:45

NBA: kiesett a keleti első Cleveland, az Indiana vívhatja a főcsoportdöntőt

Amerikai sportok
2025.05.14. 07:18

NBA: szépített a Boston a New York Knicks ellen, lépéselőnyben a Minnesota

Amerikai sportok
2025.05.11. 09:11

NBA: Mitchell 43 pontjával szépített a Cavs, újra előnyben Jokicsék

Amerikai sportok
2025.05.10. 08:25

A Curry nélküli GSW-t simán verte és egyenlített a párharcban a Minnesota – videók

Amerikai sportok
2025.05.09. 07:17

Ilyen még nem volt az NBA-ben: mind a négy főcsoport-elődöntő a vendégcsapat győzelmével indult!

Amerikai sportok
2025.05.07. 07:50

Buddy Hield parádézott, a Golden State a hetedik meccsen jutott tovább a második körbe

Amerikai sportok
2025.05.05. 08:55
Ezek is érdekelhetik