– Molnár Attila a mezőny harmadik legjobb európai négyszázasa.
– Hát igen, de sajnos nem kapok érte bronzérmet, mert ez egy vb volt.
– Mi történt az első két visszalőtt rajtnál?
– Ilyen hibát még nem tapasztaltam a vb-n, ez van, most ezt kellett megoldani. Fejben erős voltam, fizikailag vett ki többet, hogy többször kellett elrajtolni. Ilyenkor már annyira éles vagyok, hogy bizonyos szint felett minden hangot startjelzésnek érzékelek. Ez a legnehezebb része a futásomnak, ment a levesbe életem egyik legjobb első négy lépése. Mindent megtettem, így elégedett vagyok, viszont ha nem lenne hiányérzetem, akkor nem lennék sportember.
– A fedett pályás világbajnok amerikai Christopher Bailey futott ön előtt, mennyire jelentett zsinórmértéket?
– Nem szoktam a pályámon kívüli többi dologgal foglalkozni. Most is úgy mentem, ahogyan szoktam, a saját tempómra koncentráltam. Úgy éreztem, hogy ez jó iram volt, az más kérdés, hogy amúgy pont ugyanolyan tempót diktáltunk. Annyi, hogy ő két és félszer többet lép, ezért pattogósnak éreztem. Probáltam ugyanazt kivitelezni, mint az előfutamban, de ezúttal kevesebb energiám volt rá.
– Milyen pozitívumai vannak a szabadtéri szezonjának?
– Tudtam hallgatni a saját testemre, amikor szólt, hogy le fogok sérülni. Félúton le is tudtam állni, így valamennyire meg tudtam előzni a nagyobb bajt. Továbbra is figyelnem kell, mert csak így tudok majd lépni még egy szintet előre. A mezőny erősödik, 44.55-tel Oregonban bronzérmes lehettem volna, most a döntőre sem lett volna elég. Nem számolgatni kell, hanem bejutni a következő világbajnokság döntőjébe!
– Mi az, amit a márciusban aratott fedett pályás Eb-győzelméből el tudott raktározni?
– Köszönöm mindenkinek, aki emlékeztet rá, hogy megnyertem az Eb-t. Viszont a tegnapi sikerre ma már nem lehet felülni. Van egy falamon lógó gyönyörű szép aranyérmem, ez motiválni fog a jövőben, de amíg célom van, addig nem fogok hátradőlni. Majd amikor hatvanévesen ledőlök a Balaton-parton egy roséval a kezemben, akkor jó lesz visszatekinteni rá.