NBA: először nyert Durant nélkül az Oklahoma

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.06. 09:36
Először nyert Kevin Durant eligazolása óta az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Oklahoma City Thunder, amely szerdán Barcelonában lépett pályára az előszezonban.

A hétfőn a spanyol bajnok Real Madrid otthonában hosszabbítás után 142–137-re alulmaradó tengerentúli csapat 92–89-re győzött a kétszeres Euroliga-győztes katalán gárda vendégeként. A Thunderben a nyáron Orlandóból érkező Victor Oladipo két nappal ezelőtti 34 pontja után ezúttal csak tízig jutott, Russell Westbrook 12 pontot dobott. A hazaiak részéről az NBA-ben is megforduló Victor Claver 25 ponttal zárt.

Az olimpiai és világbajnok Durant júliusban közölte, hogy nyolc szezon után elhagyja az OKC-t, és az elmúlt idényben döntős Golden State Warriorshoz szerződik. A 28 éves sztár irányításával a 2008-ban Seattle-ből Oklahoma Citybe költöző csapat hat idény alatt négyszer bejutott a Nyugati főcsoport fináléjába.

A Thunder október 26-án Philadelphiában kezdi meg az NBA alapszakaszát. Az oklahomai szurkolók február 11-én láthatják újra Durantet, a Warriors akkor lép pályára a Chesapeake Energy Arenában.

Legfrissebb hírek

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
2025.06.17. 06:51

Hatalmas fordítások, parádés cserejátékosok – négy meccs után még nyílt az NBA döntője

Amerikai sportok
2025.06.16. 19:55

Tízpontos hátrányból fordított az Oklahoma City, ismét ikszre áll az NBA döntője

Amerikai sportok
2025.06.14. 07:39

NBA: Gilgeous-Alexander sokat rontott, megint vezet a Pacers

Amerikai sportok
2025.06.12. 07:32

SGA vezérletével egyenlített a döntőben a Thunder – videók

Amerikai sportok
2025.06.09. 07:30

A Pacers óriásit hajrázva nyert Oklahoma Cityben az NBA-döntő első meccsén

Amerikai sportok
2025.06.06. 06:47

Hatalmas favorit az OKC az NBA-döntőben, amelyben két luxusadó mentes csapat találkozik

Amerikai sportok
2025.06.05. 17:31

Sima hazai győzelemmel 2012 óta először NBA-döntős az OKC – videók

Amerikai sportok
2025.05.29. 08:21
Ezek is érdekelhetik