Női kosárlabda Adria-liga: Pécsen is nyert a Partizan

Vágólapra másolva!
2013.01.23. 22:10
A PEAC-Pécs 76–64-re kikapott a Partizan Beogradtól a női kosárlabda Adria-liga szerda esti mérkőzésén.

A PEAC-Pécs november elején Belgrádban szenvedte el legsúlyosabb vereségét az Adria-ligában, 89–53-ra kapott ki a Partizantól, ezért illett volna visszavágnia a pécsi csarnokban. A vendégeknél akadt egy ismerős arc is, Brooke Queenan a 2009–2010-es szezonban Pécsen szerepelt, ezúttal azonban nem ő vitte hátán a csapatát. Sőt, az első félidőben szinte senki sem, hiszen többször is megugrott tíz pontra a nagyon lelkes és összeszedetten kosarazó hazai együttes.

A személyi hibákat – főként irányítóposzton – szorgalmasan gyűjtögető pécsieknek azonban a második negyed közepétől át kellett állniuk az agresszív védekezésről zónára. A vendégeken látszott, hogy rutinos, sokat próbált kosarasok, a cseresoruk például egyértelműen erősebb és hatékonyabb volt, mint Zseljko Djokicsé. Ennek, no meg az egész pályás letámadásuknak is köszönhetően a harmadik negyedben viszonylag hamar fordítottak, és ugyan a hajrában egyszer még felcsillant a remény, hogy talán be lehet fogni a belgrádiakat, talán a fáradtság vagy a rutintalanság miatt az utolsó passzokba vagy a dobásokba rendre hiba csúszott. Így aztán a Partizan megőrizte veretlenségét az Adria-ligában, míg a pécsiek harmadszor kaptak ki a sorozatban, de a remény továbbra is él, hogy a négyes döntőbe jussanak.

NŐI KOSÁRLABDA ADRIA-LIGA
16. FORDULÓ
PEAC-PÉCS–PARTIZAN BEOGRAD (szerb) 64–76 (19–15, 22–22, 11–24, 12–15)
Pécs, 300 néző. V: Sendl, Dzanan, Vuga (szlovénok)
PÉCS: FŰRÉSZ 6, Czirják 4, BARBOUR 22/3, Horváth L. 7/3, Jaeschke 12. Cs: Csutorás 2, Dusanics 6, Szamosi 5, Czukor. Edző: Zseljko Djokics
PARTIZAN: Sztankovics 3, DABOVICS 17/9, Cado 1, Antics 4, Queenan 9. Cs: Baltics, Radocsaj 5/3, BUTULJA 12/3, MONDICS 20/3, Jovanovics 5/3, Vucskovics. Edző: Marina Malikovics
Az eredmény alakulása. 3. p.: 6–2. 6. p.: 12–6. 13. p.: 25–15. 17. p.: 34–24. 23. p.: 41–47. 26. p.: 43–54. 33. p.: 55–65. 37. p.: 61-67
MESTERMÉRLEG
Zseljko Djokics: – Örülök, hogy az erős Partizannal szinte végig egálban voltunk. Az agresszív letámadás ellen Belgrádban sem találtuk az ellenszert, a harmadik negyedben pedig túl gyorsan akartuk befejezni támadásainkat. Elveszítettük a támadólepattanókat, ugyanakkor a vendégek sokat szereztek.
Marina Malikovics: – Nagyon fontos idegenbeli győzelmet arattunk egy jó szakmai alapokkal rendelkező csapattal szemben, amely ugyanolyan jó és agresszív kosárlabdát játszik, mint mi. Fantasztikus híreket hallottam erről a csarnokról és a pécsi kosárlabdáról, örülök, hogy itt lehettem.

 

AZ ÁLLÁS
1. Partizan 16 16 1318–887 32
2. PEAC 16 13 3 1075–993 29
3. Radivoj Koracs 15 11 4 1026–837 26
4. Vojvodina 16 10 6 1165–1060 26
5. Zenica 15 9 6 948–827 23
6. Banja Luka 15 8 7 950–850 23
7. Vozsdovac 16 7 9 905–922 20
8. Celje 16 3 13 875–1118 19
9. Sloboda 15 4 11 885–1135 19
10. Vrsac 14 4 10 736–910 18
11. Ljubljana 16 16 486–830 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik