Ezúttal sem szólt a Jazz a Staples Centerben, ismét nyert a Lakers

Vágólapra másolva!
2009.04.22. 08:29
A Los Angeles Lakers és a Cleveland Cavaliers is 2–0-ra vezet az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának első körében, az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban. Az előbbi a Utah Jazz, míg az utóbbi a Detroit Pistons ellen nyert a legutóbbi játéknapon. A Portland Trail Blazers egyenlített a Houston Rockets ellen.
A Lakers már 2–0-ra vezet
Fotó: Reuters
A Lakers már 2–0-ra vezet
A Lakers már 2–0-ra vezet
Fotó: Reuters
A Lakers már 2–0-ra vezet

Kobe Bryant 26, Pau Gasol 22, valamint Lamar Odom 19 pontjának (is) köszönhetően a Los Angeles Lakers a második mérkőzésen is nyert a Utah Jazz ellen, és 119–109-es sikere után 2–0-ra vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

Phil Jackson ezzel pályafutása 195. playoff-győzelmét aratta, amivel egyedül vezeti az örökranglistát az edzők között.

A másik oldalon Deron Williams hiába szerzett karriercsúcsot jelentő 35 pontot, ezúttal ez kevés volt a nyugati alapszakaszelső ellen.

A Utah nem nyerni jár a Lakers otthonába: a Jazz sorozatban a 11. fellépésén maradt alul a Staples Centerben, ahol egy diadalra mindenképp szüksége lenne a továbbjutáshoz. A Jazz mindenesetre legközelebb a saját pályáján javíthat.

A másik nyugati összecsapáson a Portland (miután az első meccsen elszórakozta a pályaelőnyét) ezúttal felül tudta múlni a Houston Rockets gárdáját.

A találkozó legjobbja a 42 pontig jutó portlandi Brandon Roy volt, míg a Houstonban – amely 1997 óta nem jutott a playoff második körébe – Aaron Brooks bizonyult a legeredményesebbnek 23 pontjával. A Rockets most ugyan vesztett, de a pályaelőny nála van...

Keleten a Cleveland könnyedén nyert otthon a Detroit ellen: a Cavaliers a negyedik negyedet ugyan 15 ponttal elbukta, de így is 94–82-es győzelmet aratott.

Az utolsó játékrész elején már 29 ponttal is vezetett a hazai csapat, amely az amerikai beszámolók szerint az első három menetben a kosárlabda magasiskoláját mutatta be. Így természetesen az is belefért, hogy a meccs végén a Cavs „hagyta”, hogy a Pistons kozmetikázzon az eredményen.

LeBron James 29 ponttal zárta a találkozót, míg a Detroitban senki sem jutott 20 pont fölé.

NBA, RÁJÁTSZÁS

NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Los Angeles Lakers (1.)–Utah Jazz (8.) 119–109
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Lakers javára
Portland Trail Blazers (4.)–Houston Rockets (5.) 107–103
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Cleveland Cavaliers (1.)–Detroit Pistons (8.) 94–82
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Cavaliers javára
Legfrissebb hírek

NBA: a Los Angeles Lakers három évvel hosszabbított Odommal

Kosárlabda
2009.08.01. 02:08

NBA: Phil Jackson marad a Los Angeles Lakers vezetőedzője

Kosárlabda
2009.07.06. 00:52

NBA: Ron Artest a Los Angeles Lakersnél folytatja pályafutását

Kosárlabda
2009.07.04. 02:38

Bryant marad Los Angelesben, de lehet, hogy Jackson távozik

Amerikai sportok
2009.06.20. 13:54

Ünnepelt a Los Angeles Lakers, Kobe Bryant marad a csapatnál

Kosárlabda
2009.06.18. 11:51

Már csak egy lépésre a bajnoki címtől a Los Angeles Lakers

Kosárlabda
2009.06.12. 07:17

Félúton a bajnoki címhez a Magic ellen ezúttal is nyerő Lakers

Kosárlabda
2009.06.08. 07:29

A Los Angeles Lakers foglalta el elsőként a helyét a nagydöntőben

Kosárlabda
2009.05.30. 07:31
Ezek is érdekelhetik