Ünnepelt a Los Angeles Lakers, Kobe Bryant marad a csapatnál

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2009.06.18. 11:51
Több tízezer szurkolónak mondott köszönetet szerdán az utcai parádéval ünneplő Los Angeles Lakers, amely megnyerte az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjét.
Fotó: Reuters
Fotó: Reuters

KÉPGALÉRIA AZ ÜNNEPLÉSRŐL

KATT A KÉPRE!
KATT A KÉPRE!
A diadalmenet a gárda otthonául szolgáló Staples Centernél kezdődött, majd a játékosok és a vezetők arany-lila emeletes buszokon tették meg a Los Angeles Memorial Coliseumhoz vezető, három kilométeres utat, miközben legalább százezren üdvözölték őket.

A túra végén telt ház várta a hősöket a 93 ezer férőhelyes arénában, amelynek környékét idejében lezárták, nehogy tumultus alakuljon ki.

Odabentről kitiltották az alkoholt, a táskákat, a palackokat, a dobozokat és egyéb veszélyes tárgyakat is.

A történetének 15. bajnoki címét ünneplő együttes vezére, a döntő legjobbjának választott Kobe Bryant meghatottan szólt a tömeghez:

„Érezzük a város energiáját! Újra és újra meg akarjuk ismételni ezt, úgyhogy jövőre is nekiveselkedünk! A magam részéről nyáron szabadügynök lehetnék, de hová is mennék? Ez az otthonom.”

KÉPGALÉRIA A DÖNTŐRŐL

KATT A KÉPRE!
KATT A KÉPRE!
Az edzőként NBA-rekordot jelentő, tizedik bajnoki aranygyűrűjét begyűjtő Phil Jackson hozzátette: lenyűgöző a szurkolók lelkesedése és odaadása.

Ami a rendőrségi statisztikát illeti, néhány, egyenruhásokat dobáló embert előállítottak, és mintegy 30-an kaptak bírságot, mert megálltak a sztrádán nézelődni.

Az ünnepség kétmillió dolláros költségvetését fele részben a városháza, fele részben pedig a klub szponzorai állták.

A Lakers vasárnap 99–86-ra győzött az Orlando Magic otthonában a finálé ötödik meccsén, ezzel 4–1-re nyerte meg a párharcot.
Legfrissebb hírek

Atlantában is győzött a Knicks, idei NBA-csúcsot döntött a GSW

Amerikai sportok
2021.01.05. 09:43

NBA: a Los Angeles Lakers három évvel hosszabbított Odommal

Kosárlabda
2009.08.01. 02:08

NBA: Phil Jackson marad a Los Angeles Lakers vezetőedzője

Kosárlabda
2009.07.06. 00:52

NBA: Ron Artest a Los Angeles Lakersnél folytatja pályafutását

Kosárlabda
2009.07.04. 02:38

Bryant marad Los Angelesben, de lehet, hogy Jackson távozik

Amerikai sportok
2009.06.20. 13:54

Már csak egy lépésre a bajnoki címtől a Los Angeles Lakers

Kosárlabda
2009.06.12. 07:17

Félúton a bajnoki címhez a Magic ellen ezúttal is nyerő Lakers

Kosárlabda
2009.06.08. 07:29

A Los Angeles Lakers foglalta el elsőként a helyét a nagydöntőben

Kosárlabda
2009.05.30. 07:31
Ezek is érdekelhetik