A Cleveland Cavaliers harminc ponttal múlta felül a Washingtont

Vágólapra másolva!
2008.04.22. 09:05
A Cleveland és a Utah is nyert az NBA rájátszásának legutóbbi játéknapján, így mindkét együttes 2–0-ra vezet párharcában. A Cavaliers hazai pályán a Wizards ellen aratott fölényes győzelmet, míg Jazz a Rockets ellen nyert idegenben hat ponttal.
Ronnie Brewer zsákol a Houston ellen
Fotó: Reuters: Richard Carson
Ronnie Brewer zsákol a Houston ellen
Ronnie Brewer zsákol a Houston ellen
Fotó: Reuters: Richard Carson
Ronnie Brewer zsákol a Houston ellen

A Cleveland–Washington meccs után nehéz eldönteni, hogy a Cavaliers ennyire jó, vagy a Wizards ennyire gyenge. A hazaiak ugyanis 30 pontos győzelmet arattak, úgy, hogy 52 százalékosan dobták a hárompontosokat, ami önmagáért beszél.

A Cavaliers végig kézben tartotta a mérkőzést. Az első negyed végén még „csak” öt ponttal, a másodikat követően már tizenhárommal vezettek a hazaiak, míg a végére harminccal nyertek.

A Cleveland vezére természetesen ezúttal is LeBron James volt, aki 30 popntja mellett kiosztott 12 asszisztot, és mindössze egyetlen lepattanó választotta el attól, hogy tripladuplát érjen el.

James mellett jól játszott a litván Zydrunas Ilgauskas (16 pont, 9 lepattanó) és Wally Szczerbiak (15 pont, 2 lepattanó) is, valamint sokat hozzátett a hazaiak játékához a padról beálló Daniel Gibson (13 pont, 2 lepattanó) is.

Az alapszakaszt negyedik helyen záró Cleveland két meccs után 2–0-ra vezet a Washington ellen.

Ugyancsak 2–0-a az állás a Utah–Houston párharcban, ahol a Jazz idegenben szerezte meg második győzelmét.

A Jazz elsősorban annak köszönhette 90–84-es sikerét, hogy már az első játékrészben összeszedett kilenc pontos előnyt, amiből minimum kettőt minden negyed végére meg tudott tartani.

A csapat legjobbja Deron Williams volt, aki 22 pontig jutott, de a győzelemhez nagyban hozzájárult Mehmet Okur 16 pontja és 16 lepattanója is, valamint, az, hogy a Utahban pályára lépő mind a nyolc kosaras eredményes tudott lenni.

RÁJÁTSZÁS

NYUGATI FŐCSOPORT
Houston Rockets (5.) Utah Jazz (4.) 84–90
A négy győzelemig tartó párharc állása: 2–0 a Jazz javára.
KELETI FŐCSOPORT
Cleveland Cavaliers (4.) Washington Wizards (5.) 116–86
A négy győzelemig tartó párharc állása: 2–0 a Cavaliers javára.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik