Kaptunk egy kis balti bemutatót

BERECZKY ATTILA, SAHIN TÓTH RÓBERTBERECZKY ATTILA, SAHIN TÓTH RÓBERT
Vágólapra másolva!
2005.08.13. 21:58
Címkék
Tizenöt másodperc. Ennyi időre volt szükség ahhoz, hogy Dávid Kornél pontokkal tegye le a név-jegyét a válogatottban. Két és fél évvel ezelőtt a debreceni Főnix-csarnokban játszott legutóbb hazai környezetben a magyar nemzeti csapatban, hogy azután ugyanitt szálljon be akkor, amikor nagyon nagy szükség van a jelenlétére. És nem csak azért, mert az első ziccere után hamarosan lemásolta az iménti mozdulatsort: labdát szerzett, majd méretes zsákolással hozott újabb két pontot a konyhára. Dávid mellett Németh dobott mesés triplát, s ezzel már 8-0-ra vezetett a házigazda.
Másként: 8-0-ra "égett" a kezdő ötösébe csupa olimpiát is megjáró kosarast állító Európa-bajnok. Hazánkban ritkán látható iramban folyt a játék, és örömmel jelentjük, hogy a hazai egylet nagyságrendekkel jobban játszott, mint egy hete a szerb ligaválogatott ellen.

Nem segítette elő a vendégcsapat felzárkózását, hogy hírnevéhez méltatlanul szórta a triplákat, no nem mintha ezt olyan nagyon bántuk volna. Főleg, hogy gyorsan kiderült, ami késik, nem múlik.

Salenga, a spanyol Girona ásza, a két évvel ezelőtti Eb-arany egyik fő letéteményese, mintha csak a második negyedre tartalékolt volna, gyors egymásutánban négy hármast süllyesztett el a gyűrűben. Jegyezzük meg, hogy a kilencpontos magyar előny megsemmisülésében kicsit benne volt Papp sporttárs is, aki a kelleténél jobban tisztelte a litvánokat (egy esetben egyértelmű kétpontosért adott triplát az ellenfélnek).

No persze, a 0-15 az 0-15, ezt nehéz lenne az ifjú szürkeruhásra fogni.
Ami a harmadik felvonást illeti, Dávid majdnem úgy nyitott, mint a meccs elején, fájdalom, a többiek kosarai viszont egyre inkább hiányoztak. Az itthon hétről hétre villogó magyar játékosok kifejezetten félénknek tűntek az európai sztárok ellen. Más kérdés, hogy Meszlényi kapitány tartotta magát az elképzeléséhez, és igyekezett mindenkinek játéklehetőséget adni, így Dávid, Németh és Gulyás viszonylag sok időt töltött a kispadon.

Márpedig nekik játszaniuk kell - legalábbis, ha a kontinens egyik legjobbja az ellenfél.

Mestermérleg

Meszlényi Róbert, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: - "Az első percekben a kemény védekezésünkkel megleptük a litvánokat, de aztán hamar felébredtek. Kidomborodott a különbség, hiszen kilókban, magassában és gyorsaságban is erősebbek nálunk. Ezzel együtt örülök, mert kijöttek a hibáink, s ez fontos, ugyanis kevés időnk van a pótselejtező kezdetéig. Az biztos, hogy támadásban zóna ellen javulnunk kell, és erősebb csapatok ellen akkor lehet esélyünk, ha az elején bemutatott védekezést negyven percig tudjuk produkálni."

Antanas Sireika, a litván válogatott szövetségi kapitánya: - "Akadtak jó és rossz periódusok a játékunkban, igaz, sajnos egyelőre az utóbbiból láttam többet. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen még sok időnk van az Európa-bajnokságig. A felkészülés elején járunk, a múlt héten még az erőnléti munkán volt a hangsúly, s alig néhány labdás edzésen vagyunk túl. Tetszett a magyar válogatott játéka, úgy érzem, ez a gárda jó eséllyel indul az utolsó kiadó Európa-bajnoki helyért."

Szóról szóra - Dávid Kornél

Dávid Kornél (a labdával) két és fél év kihagyás után jó játékkal tért vissza a válogatottba (Fotó: Danis Barna)
Dávid Kornél (a labdával) két és fél év kihagyás után jó játékkal tért vissza a válogatottba (Fotó: Danis Barna)
Dávid Kornél (a labdával) két és fél év kihagyás után jó játékkal tért vissza a válogatottba (Fotó: Danis Barna)
"Ismerem a Főnix-csarnokot, hiszen utolsó magyarországi válogatott meccsemet itt játszottam a fehéroroszok ellen. Ami a visszatérést illeti: örülök, hogy ilyen remek edzőpartnert sikerült találni. A litván csapat kilencvenöt százalékát ismerem, bár enélkül is tudja mindenki: remek válogatott. De a miénk is jó csapat, meglátjuk, milyen eredményre leszünk képesek az Európa-bajnok ellen." - a mérkőzés előtt

"A kezdés? Jól elkaptuk a fonalat, hiszen a meccs első szakaszában a védekezésünkkel sem volt gond. A félidő végén viszont kiderült, hogy agresszívebbeknek kell lennünk, hiszen néhány szituációban nem voltunk elég határozottak, s ezekből bizony elkerülhető kosarakat kaptunk." - a szünetben

"Ha úgy folytatjuk, ahogy elkezdtük, akkor szorosabb lehetett volna az eredmény. A második félidőben a litvánok még agresszívebben védekeztek, és a szerzett labdákból indításgólokat, könnyű hármasokat szereztek. Ezzel együtt úgy érzem, jó mérkőzést játszottunk erős ellenféllel szemben. Élveztem a játékot, és úgy gondolom, nem is ment rosszul." - a mérkőzés után

Siskauskas: Van időnk!

Nem villogott úgy, ahogy szokott, de azért hozta a kötelezőt. Mint egy igazi profi. Ramunas Siskauskas, a Benetton Treviso sztárja Debrecenben is megmutatta, miért pillére a litván válogatottnak. A találkozót követően a szeptemberi Európa-bajnokságról kérdeztük a ragyogó bedobót. "Sok neves játékosunk hiányzik, ez igaz, de el kell fogadnunk, hogy egyesek most lemondták a válogatottságot - így Siskauskas. - Egy hónap van még hátra a kontinenstornáig, vagyis van még időnk arra, hogy összerázódjon a csapat. Hogy sikerül-e a címvédés? Sejtheti, hogy nem csak játszadozni megyünk Szerbiába!"
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik