A hűséges Kámán és a ZTE tűrhető évet zárt

Az egerszegiek jelenlegi keretéből még senkinek sincs gyereke, felesége. A válogatott bedobó persze a legjobb úton halad, hogy példát mutasson társainak, évértékelő beszélgetésünkre ugyanis a leendő anyósánál tett kanizsai kirándulás után nem sokkal került sor.
- Itt az ideje a visszatekintésnek: hogyan zárták az edzéseket az óév végén?
- Jobban örülnék, ha tegeződnénk, hiszen régóta ismerjük egymást, és a meccseken kívül a gyalogtúrákon, meg a közösen szervezett grundkosár fesztiválon is nevetséges lenne a távolságtartás - kezdte Kámán a válaszadást egy kis kitérővel. - Nos, a két ünnep között még edzettünk, de az utolsó mérkőzés után kilenc pihenőnap állt a rendelkezésünkre. Ahogy az jó közösségekben lenni szokott, ajándékozással, ünnepi vacsorával, és bulizással búcsúztunk egymástól. Amúgy nem lettem depressziós az előző évtől. Tudom, hogy a közönség elvárásaihoz mérten negatívum a tavalyi kilencedik helyezés és a két hosszabbításban elvesztett bajnoki a közelmúltban, azt azonban látni kell, hogy egyedül a mezőnyben egyetlen légiós segítségével küzdünk. Célunk, a nyolcba kerülés szerintem ha nehezen is, de megoldható - így is állunk a dolgokhoz, ami ezeken a vesztett csatákon is látszott, bár csak a Kecskemét ellen lett belőle meglepetés.
- Mikor volt ilyen hosszú pihenőd legutóbb?
- Nem esik nehezemre nap mint nap edzeni, még a kosárlabda az elsődleges, szinte mindent alárendelek neki. Annyira szeretek most is játszani, hogy a kilencnapos szünet alatt is lementem egy gyerekkori barátommal egy-egyezni a csarnokba. Legutóbb a nyáron jutott nagy nehezen két hét pihenő a bajnokság és a válogatott programja között, akkor sikerült elmenni nyaralni a barátnőmmel, de ritka a hosszú pauza, az biztos.
- Szép, magas lány a kedvesed. Kosarazott az első számú kritikusod?
- Vágvölgyi Viki több mint öt éve a barátnőm. Előtte szerepelt Nagykanizsán, majd később a barátaim közt Egerszegen egy városi bajnokságban szereplő férficsapatban, amelynek így én lettem a főszurkolója. Az is érdekes, hogy vagy húsz éve az édesapja ugyanazon a poszton kosarazott a ZTE-ben, mint most én. Meccsek után Viki nemcsak dicsér, kritikát is kapok tőle bőven - mindig elmondja, mit várt volna még el. Néha azt is elmeséli, miket mondanak a lelátón rólunk a nézők, igaz, szerencsére inkább a játékvezetőknek jut a keményebb szavakból.
- Azért egyszer csak a láblógatásnak eljött a vége, ugye?
- Előbb Polster Petinél gyűlt össze a csapat szilveszterkor, majd sportszerű évbúcsúztató után január harmadikától készültünk az Eger elleni idegenbeli meccsre. Nem mondhatom, hogy legutóbbi ellenfelünk kötelezően legyőzendő kiscsapat, hiszen mi is kiscsapat vagyunk, de mivel tényleg a nyolcba vágyunk, itt volt az ideje, hogy a Falco első fordulóbeli legyőzése után újra nyerjünk az otthonunktól távol.
- Ha távolabbra tekintesz, látod már az őszi mezszínedet? Veled kapcsolatban mindig rebesgetik, hogy sok a kérőd…
- Megkeresnek bizonyos együttesek újra és újra, és körülöttem mindenki azon gondolkodik, hogy vajon egy erősebb klubban kevesebb vagy egy középcsapatban sok játéklehetőséggel lehet jobban fejlődni. Én úgy vélem, hogy miután nyáron újra aláírtam a ZTE-hez egy évre, most még nem időszerű foglalkozni a dologgal. Sejtem, hogy a változtatás jól is elsülhet, ám nagyon sok összetevő: szimpatikus csapattársak, jó edző, kiegyensúlyozott egyesületi háttér, nyugodt légkör kell ahhoz, hogy egyszer kipróbáljam magam máshol. Ilyen hely pedig kevés van, mindenfelől problémákról hallani.
- Visszatérve a hétköznapi dolgokhoz, gondolom, elkényeztetett a család az ünnepek alatt. Volt valami, ami még hiányzott?
- Nagymamám, anyukám és Viki anyukája rengeteg finomságot főzött és sütött, ami a legnagyobb örömömre szolgált, hiszen nagyon szeretek enni. Lehetett volna viszont még ennél is jobb időjárás, mert szeretek motorozni is, és most már van egy komolyabb gépem, amolyan Chopper formátumú, ezerhatszáz köbcentis Suzuki. Apukámmal közösen vettem, de eddig csak a szüleim hajtották igazán. Volt, hogy lementek vele az Alföldre egy motorostalálkozóra, én pedig csak reménykedhetem, hogy a mostani nyáron több szabadidőm lesz, vagy hogy akad tavasszal egy-két üres hétvége.