Iverson: egy hete 40, most pedig 54 pont

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2004.12.19. 21:15
Címkék
Allen Iverson nem dühöngött, nem csapkodott, inkább odaadta a cípőjét az érte szorító Sixers-mezes kissrácoknak, és a cserepadon hátradőlve ízlelgette a győzelmet, emésztgette 54 pontos idénycsúcsát.
"Ôszintén szólva engem csak az izgatott, hogy egyetlen pontocskával többet szerezzünk, mint a Milwaukee" - lepte meg az egyéni statisztikákra gerjedő híveket az irányító, akinek egy hete volt egy 40 pontos produkciója is. Akkor azt mondta, addig nem találta a ritmust, de bízik benne, hogy végre megvan. Hát, megvan. Pályafutása során hetedszer érte el az 50 pontos határt, és akadt egy statisztikai adat, amely azért nem hagyta teljesen hidegen: a sérülések sújtotta Bucks elleni mérkőzésen - az aktív játékosok között hetedikként, összességében 93.-ként - elkönyvelhette 15 000. NBA-pontját. "Mindenkinek köszönöm, aki valaha is a segítségemre volt pályafutásom során" - kommentálta a határátlépést Iverson.

Az idénycsúccsal záró Allen Iverson már az elsô félidôben 33 pontot szerzett
Az idénycsúccsal záró Allen Iverson már az elsô félidôben 33 pontot szerzett
Az idénycsúccsal záró Allen Iverson már az elsô félidôben 33 pontot szerzett
Egyszer minden bizonnyal LeBron James is feljut eme magaslatra, ám vele kapcsolatban most más jellegű statisztikai érdekességünk van: a tavalyi újonckirály először pontozódott ki NBA-pályafutása során. Megsínylette ezt a csapata is, amely kénytelen volt elköszönni kilencmérkőzéses hazai győzelmi sorozatától (mellesleg ez volt a Cavs leghosszabb jó szériája az 1994-ben birtokba vett Gund Arenában). "Nem a sorozat megszakadása fáj, hanem az, ahogyan ezt a meccset elvesztettük" - mormogta James, miközben megfontolt mozdulatokkal miszlikre tépte a kezébe nyomott jegyzőkönyvet. A Boston Walter McCarty pályafutásának 400. jó triplájával érte utol a negyedik negyedben tetemes előnyt elherdáló Cavalierst (100-100), majd a hosszabbítás utolsó 1.17 percében Gary Payton triplájával és három büntetőjével tette biztossá a sikert.
Végül egy sportszerű gesztus Detroitból: a Portland úgy verte meg a bajnokot, hogy a győzelmet jelentő büntetőjét az a Darius Miles értékesítette fél másodperccel a befejezés előtt, akinek kiállítását Larry Brown, az ellenfél edzője akadályozta meg a meccs korábbi szakaszában. "Miért ne tettem volna? Nem akartam, hogy kiállítsák, aranyos srác" - mondta a Pistons edzője, aki időben elrángatta a bírók elől a technikai büntetése miatt reklamáló kosarast.

Szavazás

Ki volt az alapszakasz legértékesebb játékosa (MVP)?

---- A ---- &
Legfrissebb hírek

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
8 perce

Önéletrajzi könyv jelent meg Polgár Zsuzsáról

Egyéb egyéni
26 perce

Rasovszky Kristóf bekerült az EA sportolói bizottságába

Úszás
28 perce

Paraatlétikai vb: Bessenyey és Ekler is negyedik

Atlétika
44 perce

Távozott a nemzetközi Sportdöntőbíróság elnöke

Egyéb egyéni
55 perce

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az MTK új sportparkjában járt Orbán Viktor

Egyéb egyéni
1 órája

Napfény és kosárvarázs – mutatjuk képekben a Magyar Kosárlabdázás Napját

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik