A hátvéd a ZTE kispadját választotta

KARVALITS LEVENTEKARVALITS LEVENTE
Vágólapra másolva!
2004.06.09. 21:28
Címkék
Sajtótájékoztatón ismertette a Zala Volán-ZTE következő évadbeli terveit Tóth László, a szakosztály vezetője.
Az elmúlt idény értékelésével kapcsolatban elmondta, hogy a klub irányítói még év közben módosították az együttes céljait, így elfogadták a biztos bentmaradást jelentő kilencedik helyet a sérülések és más nehézségek ismeretében. A jövőben az eddig jobbára Sopronban, az Orsival együtt készülő csapat teljes mértékben Zalaegerszegen dolgozik és játszik, ráadásul helyi kötődésű szakvezetővel. A ZTE KK-t ebben a szezonban még hátvédként erősítő Bencze Tamás a közlekedésiek felkérésére három évre vállalta a megbízatást, aktív játékos-pályafutását pedig befejezi. Az ügyben érintett férficsapat ügyvezetője, Bodrogi Csaba nem titkolta szomorúságát. "Tamás pályán és pályán kívül nagyon fontos fogaskereke volt együttesünknek, kettő plusz egy éves szerződését az első két év után mindenképpen szerettük volna meghoszszabbítani – így a sportvezető. – Ô két hete gondolkodási időt kért, mert váratlan felkérést kapott, és úgy döntött, hogy edzőként folytatja pályafutását. Ehhez kívánunk neki sok sikert, és most nekiállunk, hogy megoldjuk a nehéz feladatot, a kiváló játékos pótlását."
Ami a Zala Volán keretét illeti, Tóth László annyit árult el, hogy továbbra is 16–23 év közötti magyar és külföldi tehetségek alkotják. Szenkirályiékhoz a felkészülés során többek közt az ificsapat 6 játékosa is csatlakozik. A lokális értékek prioritását jelzi a gesztus, hogy a szezonban leglelkesebben szurkoló Belvárosi-Petőfi és landorhegyi iskola képviselői utazási utalványokat vehettek át a sajtótájékoztató keretében. Kellemes hír az is, hogy az augusztus elején kezdődő edzéseken nemcsak a magyar bajnokságra készülnek Egerszegen, hanem szinte biztos, hogy az Európa-kupa résztvevője is lesz a csapat.
Legfrissebb hírek

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
32 perce

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
1 órája

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Most sem jutottak ki a vb-re, menesztették a venezuelai kapitányt

Foci vb 2026
1 órája

82 évesen visszatér a pályára a korábbi Serie A-kapus

Olasz labdarúgás
2 órája

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
2 órája

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik