Kings: kösz szépen, Posey!

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2004.03.21. 20:56
Címkék
A Kings két nap alatt befogta a ligaelső Pacerst. Péntek este még csak megközelítette, miután két vállra fektette a csúcstalálkozójukon, szombat este viszont már ő is ugyanolyan (50-19) mérleget tudott fölmutatni, mint vetélytársa, annak köszönhetően, hogy a több mint kellemes színfoltnak számító Memphis a legutóbbi játéknapon legyűrte az indianapolisi gárdát.
Ha tehették volna, a sacramentóiak bizonyára James Posey vállát veregették volna meg, a Grizzlies csatára ugyanis a hajrában pazar előadást tartott a parketten. Kevesebb mint öt perc volt hátra a meccsből, amikor Posey színre lépett. A The Pyramid lakói akkor már vagy öt perce áhítoztak a gólra, és az eredményjelzők sem az ő majdani diadalukat hirdették (85–90). Ügyeletes hősünk azonban ripsz-ropsz 12–0-s rohamot vezényelt – egymaga hat pontot helyezett el a Pacers gyűrűjébe –, s innen már nem volt visszaút a vendégek számára.Egy éve még rangadónak minősítettük a labda földobása előtt, ma már előre lefutott csatának. Nem tévedtünk: a nyugati negyedik – amúgy címvédő – San Antonio hazai pályán 16 pontot vert a rájátszásról a jelen állás szerint lemaradó Bostonra. A Celtics egy pillanatra sem vezetett a mérkőzés folyamán, a Spurs azt is megengedhette magának, hogy az egyébként nem százszázalékosan egészséges Tim Duncant mindössze 32 perc erejéig tartsa játékban. A kétszeres MVP-nek ennyi idő is elegendő volt ahhoz, hogy dupla dupláig jusson (26, 15).Eredmények
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
5 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
6 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
6 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
6 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
7 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
7 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik