Jöhet a harmadik felvonás

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2003.09.15. 22:28
Címkék
Mindössze egy pont volt a különbség, de az a házigazda Detroitot segítette, így a keddi harmadik mérkőzés dönt arról, megtarthatja-e bajnoki címét a Los Angeles a női NBA-ben. Ez az egy pont mellesleg megtört egy rossz sorozatot is: 1999 óta először fordult elő, hogy a keleti bajnok képes volt legyőzni a nyugati éllovast.
Nagyobbnak ígérkezett a különbség, hisz a Shock az első félidőben faképnél hagyta ellenfelét (volt egy 24–9-es rohanása), csakhogy a Sparks nem véletlenül korszakos különítmény. Az első hat dobását elbaltázó Lisa Leslie 16 pontjára fergeteges ellencsapás épült a második félidőben, és másfél perccel a vége előtt már a bajnok vezetett 61–57-re. Kedra Holland-Corn sokadik triplája jelentette a reménysugarat a hazaiaknak, majd Deanna Nolan két büntetője a megváltást – 12.1 másodperccel a vége előtt. "Amikor befújták a faultot, elgyalogoltam a pálya másik végébe, nehogy bárki is szóljon hozzám. El akartam felejteni, milyen fontos dobások következnek” – emlékezett a hajrá hősnője.S hogy milyen volt a meccs légköre? "Egy-két pillanatra úgy éreztem, hogy visszaforgattuk az idő kerekét, és ott vagyok 1985-ben a Boston Gardenben” – mondta a vesztes fél edzője, Michael Cooper, aki akkoriban éppen NBA-bajnokságot nyert a Lakersszel…Tv: a Sport1 szerdán 15.45-kor felvételről közvetíti a finálé harmadik mérkőzésétWNBA, döntő, 2. mérkőzés
Detroit Shock–Los Angeles Sparks 62–61 (38–22)
Detroit Shock–Los Angeles Sparks 62–61 (38–22)

Detroit, 17 846 néző
DETROIT: Nolan (14/6), Powell (2), Cash (9), Ford (8), Riley (11). Cs: Holland-Corn (16/12), Farris (2), S. Thomas (–), A. Walker (–). Edző: Bill Laimbeer
LOS ANGELES: Dixon (8), Teasley (10/9), Mabika (4), Milton (18/6), Leslie (18). Cs: McCrimmon (3/3), Witherspoon (–), Pride (–), Gillom (–). Edző: Michael Cooper
Legtöbb lepattanó: Powell (8), ill. Leslie (15). Legtöbb assziszt: Riley (5), ill. Teasley (6). Dobószázalék, mezőny (büntető): 41.3 (80), ill. 35 (81.3)
Az összesített állás: 1–1. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc utolsó mérkőzését ma rendezik Detroitban.

Lauren Jackson az MVP

NEW YORK. Az ausztrál Lauren Jacksont választották meg a női NBA idei legértékesebb játékosának (MVP). Jackson 21.2-es pontátlaggal az alapszakasz legeredményesebbje volt, 9.3-es lepattanóátlaga negyedik a mezőnyben – ennek ellenére csapata, a Seattle Storm nem jutott be a rájátszásba. Jackson az év csapatáról döntő szavazáson is vitte a prímet, megelőzve Tamika Catchingst – a gárda egyetlen keleti képviselőjét –, valamint Lisa Leslie-t.

A díjazottak

MVP: 1. Lauren Jackson (Seattle) 406 pont, 2. Tamika Catchings (Indiana) 242, 3. Lisa Leslie (Los Angeles) 218, 4. Katie Smith (Minnesota) 173, 5. S. Cash (Detroit) 160, 6. S. Swoopes (Houston) 83, 7. C. Holdsclaw (Washington) 71, 8. T. Thompson (Houston) 28
All Star-csapatok. A: Lisa Leslie 223, Lauren Jackson 256, Tamika Catchings 234, Katie Smith 229, Sue Bird (Seattle) 164. B: C. Ford (Detroit) 56, S. Swoopes (Houston) 160, S. Cash 142, N. Teasley (Los Angeles) 145, D. Nolan (Detroit) 63
Legfrissebb hírek

Fordított és győzött az Óvár az ETO Akadémia vendégeként az NB III-ban

Labdarúgó NB II
54 perce

Szerződést hosszabbítottak a magyar kapusedzővel Hollandiában

Légiósok
57 perce

„Miért ne akarnák szerződtetni Verstappent?" – Russell reagált a pletykákra

F1
1 órája

Megvan az orvosi jelentés Mbappé állapotáról, kiderült, játszhat-e az FC Barcelona elleni kupadöntőn

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Igyekszem a saját játékomra figyelni” – Marozsán Fábián a Zizou Bergs elleni meccs előtt

Tenisz
2 órája

Feljutást hozhat a húsvét Csíkszeredának

Minden más foci
2 órája

„Képes lehetek legyőzni őt" – Cunoda már most ellesett néhány dolgot Verstappentől

F1
2 órája

Böde csak egyszer veszített a jubileumi mérkőzésein

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik