Bububól újságíró lehet

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.07.25. 21:27
Címkék
Böngészi az ember az interneten a sportággal kapcsolatos cikkeket, és egyszer csak mit talál? Egy érdekes interjút Hollósy Hajnalkával, a GYSEV egykori centerével, aztán amikor meglátja a szerző nevét, még inkább felkapja a fejét. Balogh Judit.
Ismerős név, ugye? Háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes, kétszeres Ronchetti-kupa-győztes, négyszeres magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa-győztes, kilenc alkalommal volt az év játékosa – egyszóval világklasszis volt a maga műfajában. A kosárlabdában.Most viszont a jelek szerint műfajt váltott. Igaz, ez félig-meddig kényszer volt nála, hiszen az idő múlásának ő sem tud megálljt parancsolni, így a legutóbbi idény végén, 35 esztendősen befejezte csodálatos pályafutását. Most pedig belekezdett valami újba… "Hogy honnan jött az ötlet? Tudja, én bölcsész végzettségű vagyok, és azt gondoltam, kéne ezzel a diplomával valamit kezdeni, ha már enynyit tanultam érte” – mondta az újdonsült kolléganő, akinek első cikke a Kisalföld című Győr-Moson-Sopron megyei napilapban jelent meg csütörtökön. "Én nem kerestem őket, ők kerestek engem, de ha jól tudom, valami füles által” – mesélt arról, hogyan is került kapcsolatba az újság vezetőivel. A folytatás? Biztosan lesz, hiszen máris készen van egy másik cikke is, utána meg majd "elválik, jó vagy nem jó ez mind a két félnek.”Talán érdekes lehet, hogyan látja mindezt az a bizonyos másik fél. "A főszerkesztő úrral elmentünk hozzá Sopronba és kötöttünk egy szóbeli megállapodást, aztán majd meglátjuk, mit lehet ebből kihozni” – válaszolta érdeklődésünkre Papp Győző, a Kisalföld sportrovatának vezetője. Ami meg a már megjelent anyagot illeti, arról a következő – szakmai – véleményt mondta: "Nem volt egy agyonkozmetikázott írás. Bubu már most jobban ír, mint néhány a pályán lévő kolléga. Van benne fantázia!”Új kolléganőt köszönthetünk tehát. A pálya után az újságírói pályán.
Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
19 perce

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
41 perce

Szatmári András: Küzdök tovább magamért, az edzőmért, a helyemért a csapatban

Egyéb egyéni
50 perce

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
1 órája

A Puskás Arénában voltak a legtöbben a szeptemberi, európai vb-selejtezőkön

Foci vb 2026
1 órája

Birkózás: formálódik az ígéretes generáció az utánpótlásban

Utánpótlássport
1 órája

Dupla Tízes: közelebb vagy távolabb került a világbajnoki álom a válogatottól?

Magyar válogatott
1 órája

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik