Pécs: Elkerülni a Soproni Postás esetét, avagy: sok hűhó semmiért!

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.07.07. 22:33
Címkék
Amint arról lapunk hasábjain beszámoltunk, a napokban lemondott Halmos Péter, a Mizo-Pécsi VSK kosárlabdacsapatának szakosztályvezetője. A döntés hátterében az áll, hogy az anyaegyesület visszavonta a szakosztály hat évvel ezelőtt kivívott önálló döntéshozatali jogát, s a (most már egykori) szakosztályezető a visszarendeződéshez, a centralizálási folyamatokhoz nem kíván aszszisztálni. Természetesen a másik fél véleményére is kíváncsiak voltunk.
– Engem leginkább az bánt, hogy Halmos Péter a PVSK belügyét a sajtón keresztül kívánja megtárgyalni, hiszen a történetet az egyesület belügye és a "sok hűhó semmiért” tipikus esete – kezdte el történetét Czerpán István, az anyaegyesület, a PVSK ügyvezető elnöke. – A PVSK Basketball Kft. jelentős anyagi hiánnyal adott be költségvetést az első elnökségi ülésen áprilisban. Az egyesület elnökségének természetesen úgynevezett háttérfelelőssége van minden szakosztályának működésében, így ezt a költségvetést nem fogadtuk el. A következő közgyűlésen, május végén az alapszabály módosításához kellett folyamodnunk.– Konkrétan milyen területeket érint ez a centralizáció?– Nem szeretem ezt a kifejezést. Azt hiszem, az elmúlt tizennégy évben épp az ellenkezője, a decentralizálás, a demokratikus vezetés volt jellemző a PVSK-ra. A vezetőség továbbra is csak stratégiai szinten szeretne beleszólni a női kosarasok ügyeibe, szeretnénk ellenőrizni a költségvetést, a klub működésének anyagi oldalát. Mint ahogyan eddig sem, továbbra sem kívánunk beleszólni a szakmai kérdésekbe. Ez nemcsak a női kosarasokra, hanem természetesen valamennyi szakosztályunkra vonatkozik. Tizennégy éve nyolc, ma pedig már tizennégy szakosztályunk működik, így nem beszélhetünk semmiféle leépítésről, sőt…– De azt el kell ismernie, hogy az összes szakosztály közül a női kosarasok képviselték az egyesület színeit a legsikeresebben. Önállósági törekvésüket mégsem tartja jogosnak?– Hangsúlyozom, a szakosztály továbbra is teljes szakmai, és a szponzori szerződések tekintetében, gazdasági önállóságot élvez majd. Igen, a női kosarasok a legsikeresebbek, de hozzátenném, hogy az elmúlt évtized sikerei nem kizárólag a szakosztály érdemei. Azért azt hiszem, az egyesület, a sokak által szidott önkormányzat és a MÁV nélkül a csapat nem tudott volna ilyen kitűnő eredményeket produkálni. Az elnökség részéről nincs semmiféle igény ellenségeskedésre, kicsinyes háborúskodásra. Büszkék vagyunk a kosarasok sikereire, elismerés minden titulusért, s – hogy az aktualitásoknál maradjunk – gratulálunk Rátgéber úrnak mesteredzői diplomájához is! A működés során azonban gondokat tapasztaltunk, a siker fényében sokan hajlamosak elfeledkezni a gazdasági feladatokról, és a pénzkirámamlás miatt fokozott odafigyelésre van szükség. A változtatásokat a női kosarasok érdekében tettük, és csak annyit szeretnénk elérni, hogy mindenáron elkerüljük azt, ami az elmúlt hónapokban a Soproni Postással történt!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik