A klubok értékesítenék a marketingjogokat

Vágólapra másolva!
2003.07.03. 21:43
Címkék
Egységben az erő jeligével összefognak az A-csoportos férfibajnokság résztvevői, a közeljövőben létrejövő gazdasági társaság legfőbb célja, hogy értékesítse a sorozattal kapcsolatos marketingjogokat.
Erről a Férfi Hivatásos Alszövetség csütörtöki rendkívüli ülésén született döntés, amikor kiderült, a részletek kidolgozása a kaposvári Kovács László, a debreceni B. Tóth Csaba, valamint a körmendi elnök, Fodor Sándor feladata. A trió foglalkozik a régóta emlegetett úgynevezett zárt profibajnokság lehetőségeinek vizsgálatával is, nem titok, hogy sokan szívesen látnának egy olyan – szigorúan üzleti alapokra fektetett – vetélkedést, amelyben nem lenne sem kieső, sem feljutó. Mindez természetesen a jövő zenéje, amint arról Fülöp Tibor ligaelnök beszámolt, az ötletből leghamarabb 2004 őszén lehet valóság.Ami pedig a soron következő, tehát a 2003–2004-es bajnokságot illeti, kifejezetten jó hír, hogy a szürke felhők ellenére valamennyi – tehát mind a 14 – együttes leadta nevezését az élvonalba. Hogy aztán az érintett gárdák mindegyike rajthoz áll vagy sem, egyelőre nem sejthető (mint ismert, a Szedeák meglehetősen nehéz helyzetben van, s mint mondják, ezzel nincs egyedül a mezőnyben), ám Fülöp szerint e hónap végére minden kiderül. "Folyik a nevezések feldolgozása – kezdett bele az alszövetség első embere. – Néhány csapat, így többek közt a Debrecen, az Atomerőmű és a MAFC már most hiánytalanul nyújtotta be a papírjait, a többieknek pedig hamarosan pótolniuk kell a hiányosságokat.”
Legfrissebb hírek

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2 perce

Golfkurzust indít a győri Széchenyi István Egyetem

Egyéb egyéni
19 perce

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
25 perce

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
35 perce

Szokatlan volt számára az egyedüllét, de megcélozza a privát-triplát!

Csupasport
37 perce

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
52 perce

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
1 órája

Erste Liga: kanadai csatárt igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik