Mindenki másképp emlékszik

GÖRBICZ SZABOLCSGÖRBICZ SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2003.03.09. 22:16
Címkék
Enyhén szólva is felfokozott hangulatban ért véget a Marc-KörmendKlíma-Vill KK bajnoki mérkőzés a vasi kisváros sportcsarnokában. A hosszabbítás után vendéggyőzelmet hozó derbi után tumultus támadt a somogyiak kispadjánál. Hogy mi is játszódott le valójában, erősen kérdéses, mivel mindkét fél képviselője másképp emlékszik vissza a történtekre.
"A találkozó végét jelző dudaszó után megpróbáltunk örülni a sikerünknek, ám néhány hazai játékos, valamint szurkoló megakadályozott ebben bennünket. A körmendiek játékosa, Rylan Hainge állon vágta kosarasunkat, Sztojan Ivkovicsot, akinek mintegy másfél centi hosszan felszakadt a bőr az arcán, a marcali kórházban varrták össze az orvosok még az est folyamán. Úgy láttam, a játékvezetőknek is menekülniük kellett a meccs után. Véleményem szerint a Marc-Körmend csarnoka alkalmatlan ilyen rangadók megrendezésére, ezért klubunk vezetősége eldönti, hogy szerdán elutazzon-e a csapat a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágójára. Nem vagyok biztos benne, hogy a vasiak garantálni tudják a biztonságunkat” – jelentette ki Kovács László, a Klíma-Vill KK ügyvezető elnöke. A Marc-Körmend csapatánál egészen másképp emlékeznek vissza a történtekre. "Sztojan Ivkovics a mérkőzés folyamán végig provokálta a kosarasainkat. Németh Istvánt alattomos módon, amikor a játékvezetők éppen másfelé néztek, megrúgta. Szerintem Ivkovics viselkedése már réges-rég túlmegy a dörzsöltség határán, és az a legnagyobb probléma, hogy ezt büntetlenül megteheti. A meccs végén előadta a nagy halált. Előtte lökdösődésbe keveredett Toromannal, ami után a mi játékosunk elesett. Hogy Ivkovicsot megütötte-e valaki, azt nem láttam.” – fogalmazott Fodor Sándor, a Marc-Körmend csapatát működtető gazdasági társaság első embere.
Legfrissebb hírek

Feldhoffer Bálint negyedik a román körverseny második szakaszán

Kerékpár
1 perce

Megsérült a Paks fiatal támadója

Labdarúgó NB I
9 perce

„Nagyon-nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
10 perce

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
52 perce

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
1 órája

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Most sem jutottak ki a vb-re, menesztették a venezuelai kapitányt

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik