Az intézőbizottság pénteken dönt másodfokon a Körmend ügyében

GÖRBICZ SZABOLCSGÖRBICZ SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2002.12.19. 22:22
Címkék
Péntek délelőtt tárgyalja az MKOSZ Férfi Hivatásos Alszövetségének intézőbizottsága a körmendieket Váradi-ügyben első fokon elmarasztaló döntés – két zárt kapus meccs és 750 000 forint pénzbüntetés – nyomán beadott Rába-parti fellebbezést. Márpedig ez azt jelenti, hogy szülessék bármilyen állásfoglalás másodfokon, technikailag kivitelezhetetlen annak másnapi foganatosítása. Amiből egyértelműen következik, hogy szombaton nem lesz zárt kapus a Marc-Körmend–Mol Szolnok bajnoki mérkőzés.Közben az MKOSZ játékvezető bizottsága a vasiak kifogására reagálva videoellenőrzés keretében megnézte és kielemezte a december 7-én lejátszott Körmend–Albacomp összecsapás felvételét. Az öttagú bizottság megállapította, hogy a találkozón a két játékvezető nem az elvárható, a mérkőzés fontosságának megfelelő színvonalon látta el feladatát. A testület elemzése szerint Váradi György 64, míg Kiss László 65 százalékos teljesítményt nyújtott.Ám ez nem jelenti azt, hogy a Marc-Körmend azon állítása is megalapozott lenne, miszerint a meccsen a sípmesterek nem tartottak volna egyensúlyt. Váradi György a Körmend terhére meghozott ítéletei 56 százalékos, az Albacomp elleni ítéletei 65 százalékos teljesítményt takarnak, Kiss ugyanezen mutatói pedig 63, illetve 67 százalékosak. A két játékvezető közös egyensúlyi mutatója az összes ítéletre vonatkoztatva 0.95, amely az ideális 1.00-ás értéktől csak nagyon kis mértékben tér el és kifejezetten jónak mondható.
Legfrissebb hírek

Feldhoffer Bálint negyedik a román körverseny második szakaszán

Kerékpár
1 perce

Megsérült a Paks fiatal támadója

Labdarúgó NB I
10 perce

„Nagyon-nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
11 perce

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
52 perce

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
1 órája

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Most sem jutottak ki a vb-re, menesztették a venezuelai kapitányt

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik