Falco: szó sincs pánikról

GÖRBICZ SZABOLCSGÖRBICZ SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2002.10.20. 22:26
Címkék
Ha lehet úgy fogalmazni, akkor minden előzetes várakozás alatt kezdte a bajnoki pontvadászatot a Falco. A szombathelyiek a rajt előtt négy, de minimum három győzelmet számoltak az első négy fordulóra, erre mindössze egyetlen siker áll a pozitívumok oldalán, míg vereségből már három is becsúszott Kálmánéknak. Nem is a fiaskók száma elgondolkodtató, hanem az, hogy többek között az újoncoktól, tehát a Szedeáktól és az Univertől is kikapott a sárga-fekete társulat.
Az idény eddigi egyetlen gyôztes meccsén Kálmán (balra) cselezi ki a soproni Parkert (Fotó: Unger Tamás)
Az idény eddigi egyetlen gyôztes meccsén Kálmán (balra) cselezi ki a soproni Parkert (Fotó: Unger Tamás)
Az idény eddigi egyetlen gyôztes meccsén Kálmán (balra) cselezi ki a soproni Parkert (Fotó: Unger Tamás)
Az idény eddigi egyetlen gyôztes meccsén Kálmán (balra) cselezi ki a soproni Parkert (Fotó: Unger Tamás)
Az idény eddigi egyetlen gyôztes meccsén Kálmán (balra) cselezi ki a soproni Parkert (Fotó: Unger Tamás)
Az idény eddigi egyetlen gyôztes meccsén Kálmán (balra) cselezi ki a soproni Parkert (Fotó: Unger Tamás)
Ezek után talán nem szentségtörés a kérdés: egyáltalán kit győz le a Falco?
– Gusztustalannak tartom a felvetést – kezdte cseppet sem jókedvűen Zsoldos András vezetőedző. – A csapatunk gyakorlatilag már megmutatta azt, hogy ha odafigyel, akkor tud játszani. Zalaegerszegen, Szegeden és az Univer ellen Szombathelyen is vezettünk, nekünk állt a meccs, ám nem tudtunk végig koncentrálni, és ezért úszott el a győzelem. Persze ezt nem mentegetőzésként mondom, mert a felelősség engem terhel. Ez a csapat akkor is az enyém volt, amikor jól ment neki, és most, a bajban is az enyém. De szeretném kihangsúlyozni: biztos vagyok abban, hogy le tudjuk győzni a problémáinkat.
– Ezt annak tudatában állítja, hogy az Albacomp és a Kaposvár következik ellenfélként?
– Ebben a bajnokságban, ha sikerül legyőznünk önmagunkat, akkor bárkit megverhetünk. Remélem, hogy miután nem tanultunk mások hibáiból, most majd tanulunk a sajátjainkból. A továbbiakban csapatként kell funkcionálnunk, és akkor elindulhatunk felfelé.
– Tervez esetleg személyi változásokat, avagy komolyabb büntetéseket?
– A múlt héten a szegedi vereség után megkapta a büntetését a csapat. Kifejezésre juttattam azt, hogy ilyen teljesítményért nem érdemel senki sem pénzbeli juttatást. A személyi változtatásokat pedig nem tartom időszerűnek.
– Ez azt jelenti, hogy elégedett a légiósok eddigi teljesítményével?
– Ez egyáltalán nem jelenti azt.
Alexe az, aki még hozza magát pontszerzésben, ám vele egyéb problémák vannak. Heinle támadásban nagyjából megfelel, de a védekezése sok kívánnivalót hagy maga után. Eaker pedig egyelőre nem illeszkedett be a csapat szerkezetébe. De megismételném, hosszú még a bajnoki sorozat, és én bízom a csapatomban s bízom a játékosaimban is. Ha a hibáinkat kijavítjuk, akkor a győzelmek is jönnek majd.
Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
16 perce

A Midtjylland és a Malmö is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
1 órája

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
1 órája

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
1 órája

Rubik-kocka, fűszeres gulyás: megérkezett a mezőny a balatonfőkajári MotoGP-hétvégére

Egyéb autó-motor
1 órája

Fallabda Eb: Farkas Balázs nagy csatában maradt le az elődöntőről

Egyéb egyéni
1 órája

Kerékpársport: Feldhoffer még önmagát is meglepte a szintlépéssel

Utánpótlássport
2 órája

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik