Terjed a vírus a szlovák sportban

URBÁN KLÁRAURBÁN KLÁRA
Vágólapra másolva!
2002.10.01. 23:05
Címkék
Rózsahegyen továbbra sincs megmentő, a lányok egy része menekül, és a jelenlegi helyzet arra enged következtetni, hogy a GYSEV-Orsinak nem lesz ellenfele a női Euroliga október 30-i nyitó fordulójában. Ráadásul bekövetkezett az, amitől sokan tartottak Szlovákiában: a Ruzomberok (bal)esete lavinát indított el, amelyet nem lesz könnyű megállítani.
Szeptember végén tovább támadott a vírus, ezúttal a hétszeres bajnok Slovakofarma Pezinok férficsapata lett az áldozat. Az az együttes, amely a rózsahegyi lányok mellett az egyik legsikeresebb volt nemcsak kosarasberkekben, de az egész szlovák sportban is, és amelyet a leggazdagabb klubok között tartottak számon az országban.De mindez már csak a múlt. A vezetőség a bajnokság harmadik fordulóját megelőzően kollektíve lemondott, a csapat pedig az Európai Bajnokok Kupájának első fordulója előtt visszalépett a nemzetközi szerepléstől. Urban edző, aki egyben a férfiválogatott szakvezetője is, még aznap az újonc Nyitrához szerződött, a négy idegenlégiós, Naglic, Vujicsics, Mujagic és Kraljevics pedig villámgyorsan öszszecsomagolta kofferét, és eltűnt. A hazai játékosok zöme is igyekszik új munkaadó után nézni, persze ez nem ilyen egyszerű, legalábbis szlovákiai viszonylatban – hála az ottani szövetség logikátlan és értelmetlen szabályzatának, amely külföldre szerződés esetén egy fillért sem kér az új egyesülettől, országon belüli klubcsere esetén viszont meg kell téríteni a nevelési költségeket. Ez például a bajnok Pezinok és a válogatott kapitánya, Peter Micuda esetében félmillió koronára rúg, amit hazai csapat a jelenlegi pénzmizériában aligha tud megfizetni.A bajnokságból egyelőre nem lépett vissza az utóbbi évek legsikeresebb gárdája, de előbb-utóbb a rózsahegyi lányokhoz hasonlóan alighanem ez a sors vár rá. Az ok ugyanaz: a szponzor úgy döntött, nincs tovább. Nem véletlen a döntés, a Pezinok támogatója ugyanis a napokban lezajlott választások során vereséget szenvedett Smer pártjának kampányfőnöke, Fedor Flasík volt, aki azelőtt még a Meciar-párttal állt szoros kapcsolatban. A Smer pártelnöke, Robert Fico már a választások előtt biztos volt sikerében, és miniszterelnökként ünnepeltette magát, ám azután, hogy szervezete alig kapott több szavazatot, mint a magyarok pártja, csak ellenzékként lesz jelen a parlamentben, és ezt nem nagyon tudják lenyelni Smer-körökben. Nem tudják titkolni a csalódást sem, ezt tükrözi a Pezinok esete is, amelytől Flasík ügynöksége néhány nappal a választások után vont meg minden támogatást.
Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
5 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
5 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
5 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
6 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
6 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
6 órája
Ezek is érdekelhetik