Volt egyszer egy Ruzomberok

URBÁN KLÁRAURBÁN KLÁRA
Vágólapra másolva!
2002.09.11. 22:47
Címkék
Meglehet, hogy a GYSEV-Orsinak nem lesz ellenfele az idei női Euroliga október 30-i nyitó fordulójában. A kontinens egyik legpatinásabb és legsikeresebb klubja, az SCP Ruzombe-rok ugyanis szó szerint a csőd szélén áll, még mindig nem tudni, egyáltalán lesz-e csapat Rózsahegyen, pedig északi szomszédunk bajnokságának szeptember végére kiírt rajtjáig csupán napok vannak hátra.
Sajnos padlóra kerültek a rózsahegyiek, a felvétel is errôl tanúskodik
Sajnos padlóra kerültek a rózsahegyiek, a felvétel is errôl tanúskodik
Sajnos padlóra kerültek a rózsahegyiek, a felvétel is errôl tanúskodik
Sajnos padlóra kerültek a rózsahegyiek, a felvétel is errôl tanúskodik
Sajnos padlóra kerültek a rózsahegyiek, a felvétel is errôl tanúskodik
Sajnos padlóra kerültek a rózsahegyiek, a felvétel is errôl tanúskodik
Augusztusban, ahelyett, hogy a csapat az eredeti terv szerint elkezdte volna a felkészülését, bombaként csapott be a hír, miszerint a főszponzor kívánságára "kidobták” Jozef Smoleket, a klub igazgatóját és mindenesét, azt az embert, aki a Tátra menti városkában Natália Hejková edzőnővel közösen megteremtette és sikerre vitte a kosárlabdát. Ennek igazolására néhány adat: a Ruzomberok 13 bajnoki címet nyert, hármat még a közös csehszlovák ligában, majd a különválás óta eltelt egy évtizedben egyeduralkodó a szlovák bajnokságban. Kétszer nyert Euroligát (1999, 2000), hatszor került a legjobb négy közé a legjobbak sorozatában, legutóbb az idén, amikor a negyeddöntőben éppen a soproni vasutasokat kiverve jutott be a franciaországi Final Fourba. A valenciennes-i USVO ez évi elsőségétől eltekintve az előző öt évben két csapat uralta az európai mezőnyt – a francia CJM Bourges és a Ruzomberok.

Csodára várva – ez a két szó jellemzi a legjobban a jelenlegi helyzetet, amely egyre kilátástalanabb, és felveti a lehető legkatasztrofálisabb forgatókönyv le-hetőségét is, vagyis hogy Rózsahegyen nem lesz csapat, nem lesz kosárlabda. Azonban pénz nélkül nincs manapság csoda, márpedig a fő támogató, az SCP Rt. elöljárói, akik egy évvel ezelőtt még "madridi fehér balettet” akartak kreálni a csapatból, most úgy döntöttek, ha más szlovák egyesület kijön évi hatmillió koronából, akkor a Ruzomberoknak elég az a 15 millió, amit még az év elején kapott. Az igazgató Smolek 40 milliót kérvén a kontinens többi élcsapata költségvetésével érvelt – a legjobbaké 55 millió fölött mozog, az Euroliga-címvédő USVO például 1.67 millió euróból gazdálkodik, összehasonlításképpen ez 73 millió korona. Erre a szponzor válasza érthetetlenül az volt: az SCP-nek nem fontos, hogy a csapat Euroligát játsszon.
Bár a helyzet tragikus, a csapat zöme készül, az edző pedig továbbra is Hejková, akit az idény végeztével megannyi külföldi csapat csalogatott, ám ő a nehéz helyzet ellenére maradt, becsületszavát adva a lányoknak, hogy továbbra is vezeti a felkészülést, ennek szellemében két edzést is tart naponta. Elvégre akár maradnak, akár mennek a játékosok, nem közömbös, milyen formában lesznek az idény kezdetére. Legtöbbjük időközben új szerződés után nézett, és bár a legnevesebb együtteseknél már kialakult az új keret, a legjobbaknak nem lesz gondjuk, lesz hová menniük. Hacsak a pénzmizériából eredő válság utol nem éri a többieket is, ahogy azt a Wuppertal esete is példázza. A tehetséges rózsahegyi hátvéd, Cíkosová már fél lábbal ott volt, amikor jött a hír, hogy a szintén korábbi Euroliga-győztes németek is csődöt jelentettek…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik