Női kézi: az FTC-vel is final fourba jutna Andrea Lekics

Vágólapra másolva!
2022.07.22. 10:05
null
Andrea Lekics (középen) szereti a nagy felelősséget (Fotó: Török Attila)
Andrea Lekics két évig már játszott Magyarországon, és 2013-ban Bajnokok Ligáját is nyert a Győri Audi ETO KC-vel. Kilenc évvel később visszatért, nyártól az FTC-Rail Cargo Hungaria irányítója.

 

– Immár másfél hete edz a Ferencvárossal. Milyen tapasztalatokat szerzett eddig?
– Nagyon boldog és elégedett vagyok itt – válaszolta a Nemzeti Sportnak a 34 éves világbajnoki ezüstérmes szerb játékos, Andrea Lekics. – Izgatottan várom a kihívásokat, és eddig nagyszerű edzésmunkát végeztünk.

– Akkor gyorsan megtalálta a közös hangot a szakmai stábbal, a játékostársakkal?
– Ezzel nem volt probléma. Rendkívül változatos edzéseken veszünk részt, kiváló képességű kézilabdázók vannak a keretben, és meg kell feszülni a foglalkozásokon, amit én nagyon szeretek.

– Sokat játszott már a Ferencváros ellen, milyen emlékei vannak a csapattal kapcsolatban?
– A legfanatikusabb szurkolók itt vannak Európában. Én pontosan az a játékos vagyok, akit ez feldob, és imádja ezt az atmoszférát – már nagyon várom, hogy telt ház előtt léphessek pályára.

– Két évadon keresztül, 2011 és 2013 között viszont az ETO-ban szerepelt, és ez nagyon eredményes szakasza volt a pályafutásának.
– Igen, talán kijelenthető, hogy a 2013-as esztendő volt az aranyév a karrieremben, hiszen megnyertük a Bajnokok Ligáját, és klubszinten természetesen ez a legfényesebb sikerem. Most visszatértem Magyarországra, és bízom benne, hogy ismét kiemelkedő eredményeket érek el itt, csak ezúttal a Ferencvárossal.

– A bemutatkozó videójában már megcsillantotta, hogy emlékszik magyar szavakra. Az ittléte óta folyamatosan javul a helyzet e tekintetben is?
– Egyértelműen. Néha – amikor ülünk az öltözőben a lányokkal és beszélgetünk – magam is meglepődöm, milyen kifejezések jutnak eszembe. Már majdnem egy évtizede távoztam, de a kézilabdával kapcsolatos szavak, szófordulatok megmaradtak, és tényleg sok mindent megértek. Nem mindent, de egyre többet.

– Immár megszokott, hogy vezérnek szerződtették, és a Ferencvárosban is a csapat élére kell állnia.
– Az irányító posztja mindig a legnagyobb felelősséggel jár, de nekem kiváltság, hogy sok múlik a teljesítményemen. Ahogy mondtam, nagyszerű csapatunk van, tele egyéniségekkel, és ez örömmel tölt el. Szeretem a gyors kézilabdát, és a Fradi ezt játssza évről évre, tisztán látom a helyem a rendszerben.

– Milyen stílusú FTC-re számíthatnak a szurkolók a következő évadban?
– Az előző idény keretéhez képest két remek védőjátékos érkezett, Tomori Zsuzsanna és Dragana Cvijics, úgy gondolom, hátul nagyon erősek leszünk. Tisztában vagyunk vele, hogy mindennek az alapja a védekezés, Elek Gábor szisztematikusan építi ezt fel az első edzés óta. Biztos vagyok benne, hogy a korábbi sebesség is meglesz, és látványos, eredményes kézilabdát játszunk.

– Évről évre dédelgetett álom, hogy az FTC bejut a BL négyes döntőjébe. Reálisnak látja az esélyt erre?
– Tudom, ismerem a célokat, ezért is szeretném, hogy napról napra fejlődjünk és menjünk előre közösen. A klub és az én kívánságom megegyezik: szeretnék final fourt játszani a Ferencvárossal. És ha sikerül, a szurkolók elképesztő hangulatot teremthetnek Budapesten a négyes döntőben.

– A hazai bajnokságban és kupában pedig a legnagyobb rivális régi csapata, a Győr...
– Én csak örülök, hogy erős a női bajnokság, ez a magyar kézilabdának is javára válik, gyorsabban fejlődhetnek a játékosok és a válogatott is. Nagyon fontos, hogy kiegyensúlyozottan teljesítsünk, tudjuk, hogy a legnagyobb rivális az ETO, de nem szabad megfeledkezni a többiekről sem. Az előző évadban én is láttam néhány érdekes, meglepő eredményt, úgyhogy mindig készen kell állnunk. A Fradinak a győriekhez hasonlóan mindig a legnagyobb célokért kell küzdenie. Nagyon várjuk a kihívásokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik