Férfi kézi Ek: megfogyatkozva is harcba száll a Fradi a döntőért

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.04.20. 10:07
A Fradi beállója, Debreczeni Dávid a számos sérült ellenére is hisz az Olympiakosz elleni sikerben (Fotó: Árvai Károly)
Szombat délután az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata a görög Olympiakoszt fogadja az Európa-kupa elődöntőjének első mérkőzésén. Debreczeni Dávid, a magyar csapat beállója szerint számos hiányzójuk ellenére is jó esélyük van a fináléba jutásra.

Első nemzetközi trófeájára hajt mind a négy elődöntős csapat az Európa-kupában. A ferencvárosiak éppen egy elképesztő sorozat közepén vannak, a március 20. és május 4. közötti 46 napban összesen 13-szor kell pályára lépniük. Mivel az Európa-kupa megnyerése mellett a bajnoki bronzéremért is ádáz csatában vannak a Tatabányával, nincs olyan mérkőzésük, amit el tudnának engedni.

„Legutóbb még utánpótláskorú játékosként volt ilyen sűrű programban részem, amikor a korosztályos bajnokságok mellett az NB I B-ben is pályára léptem. Akkor még elnyűhetetlen titán voltam, most már szó sincs erről – mondta a mérkőzés előtt Debreczeni Dávid, az FTC beállója a Nemzeti Sportnak. –  Sajnos hullunk, mint a legyek, egyre több a sérültünk, de bízunk benne, hogy a visszavágóra lesznek visszatérőink.”

Ahogyan a 31 éves játékos is kiemelte, a Fradit utolérte egy sérüléshullám, a PLER otthonában szerdán 32–24-re megnyert bajnokiról hiányzott Prainer Viktor, Ónodi-Jánoskúti Máté, Füzi Dániel és Lékai Máté is. Szombat délután, ha minden kötél szakad, néhány fiatal tehetségre (Fülöp Péter, Mészáros Máté és Márk) nagyobb feladat hárul az Elek Gyula Arénában, ahol irányítóposzton hosszú idő után ismét jelentős szerepet kaphat a gyors lábú Csörgő Kristóf is.

Az Olympiakoszt február óta a horvát válogatottat 2016-ban világbajnoki bronzéremre vezető Zeljko Babic irányítja. Mióta ő a görögök vezetőedzője, csupán egyetlen vereséget szenvedtek, de a Fradi még így, megtizedelve is magasabb szintet képvisel.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-KUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Április 20., szombat
14.00: FTC-GREEN COLLECT–Olympiakosz (görög) (Tv: Sport 1)
Április 20., vasárnap
21.30: Valur (izlandi)–CS Minaur Baia Mare (román)

 

Legfrissebb hírek

Vendégül látta a fellökött labdaszedőt az Újpest felnőttcsapata

Labdarúgó NB I
13 órája

Gróf ellökött egy labdaszedőt, Varga állt be a kapuba – pontot mentett az Újpest a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:04

Osztrák hokiliga: az utolsó másodpercben bukta el a győzelmet a Ferencváros

Jégkorong
2025.10.19. 19:54

Dugó a pezsgősüvegben – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:25

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:23

A Tatabánya megfordította a párharcot, és továbbjutott a férfi kézi Európa-kupában

Kézilabda
2025.10.18. 19:48

A Szeged három góllal győzött a Csurgó ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.18. 19:39

Mohammed Abu Fani lehet a Ferencváros titkos fegyvere

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 11:16
Ezek is érdekelhetik