Férfi kézi: Tengermély bizalmat árasztottunk a játékosok felé – Nagy László

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.02.01. 12:46
null
Nagy Lászlóék „hármasa” jól kiegészíti egymást (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Nagy László, az egyiptomi világbajnokságot 5. helyen záró férfi kézilabda-válogatottunk csapatvezetője, a szövetség alelnöke szerint ha hőst kellene kiválasztania a közvéleménynek, akkor a választás a játékosokra essen.

 

„Azt hiszem, a legfontosabb tettünk az volt, hogy olyan tengermély bizalmat árasztottunk a játékosok felé, amiből még azok is komoly önbizalmat meríthettek, akiknek ezzel korábban voltak gondjaik” – mondta Nagy László a MOL Csapatnak.

„Amikor visszavonultam a játéktól, és lehetőséget kaptam, hogy sportvezetőként próbáljak meg segíteni, nagyon nehéz helyzetben voltunk, ezért gyors és határozott döntéseket kellett hoznunk a közeljövőt illetően” – emlékezett vissza az alelnök.

Nagy László válogatott stábjában helyet kapott a korábban a magyar mezőnyben kisebb klubcsapatokat irányító Gulyás István, illetve Nagy korábbi csapattársa, Chema Rodríguez.

„Nagyon sok munkát kellett elég rövid idő alatt elvégezni, ezért a lehető legtöbbet akartuk kihozni a csapattal együtt töltött rövid időből – mondta Nagy és kiemelte, remekül működött a válogatott szakmai stábjában az összehangolt munka. – Azért működik a stáb, mert közös munka eredménye a csapat taktikája, illetve az adott meccsstratégia is. Nincs én ötletem, te ötleted, hanem egy közös haditerv van, amiről mindannyian azt gondoljuk, hogy ez a csapat számára a lehető legjobb. Mindenki ott tesz hozzá, ahol tud.”

„Egyébként is, nem mindegy, ki mit csinál? Ez az ország csapata, és a magyarok megbíztak minket azzal, hogy a lehető legjobb csapatot hozzuk össze nekik. Sokat fejlődtünk, voltak jól bevált ötletei a stábnak, de a játékosokat illeti a dicséret, mert ők valósították meg a pályán. Ha hős kell a közvéleménynek, akkor válasszanak a játékosok közül. Szerencsére bő a választék.”

„Persze az elitmezőnyben nem lehet érvényesülni klasszisteljesítmények nélkül, és pont ezért mondom, hogy inkább a játékosokat dicsérjük a stáb helyett, még ha az utóbbinak is volt köze hozzá – jegyezte meg szerényen a Barcelona és a Telekom Veszprém korábbi klasszisa, és beismerte, elképzelhető, hogy nem mindig a legjobb döntést hozták meg a játékosok játékperceit illetően. – Lehet, hogy többet kellett volna forgatni a csapatot, sőt azt állítom, hogy a hazai rendezésű Európa-bajnokságig az lesz a stáb legnagyobb feladata, hogy szorosabbra kovácsolja a keretet, ezáltal több variációs lehetőséget biztosítson a meccsekre. Sok minden történhet még az Eb-ig, de az egészen biztos, hogy hat-hét játékossal nem tudjuk megvívni a tornát.”

Arra kérdésre, hogy mit vár az egy év múlva esedékes Európa-bajnokságon, így felelt:

„Egy érmet megmelengetnék a kezemben, nem mondom. Az már majdnem mindegy is, hogy milyen színű.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik