Tóth Rajmond elkerülné az osztályozót a spanyol kézilabda-bajnokságban

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.22. 15:33
Tóth Rajmond (Fotó: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap, archív)
Az irányító Tóth Rajmond továbbra is nagyon bízik benne, hogy csapata, a Frigoríficos del Morrazo osztályozó nélkül bennmarad a spanyol férfi kézilabda-bajnokságban.

Cangas város együttese nyolc tétmérkőzés óta veretlen, a legutóbbi öt bajnoki meccsét megnyerte, és bár változatlanul az osztályozót jelentő 14. helyen áll, pontszámban utolérte a REBI Cuencát.

Tóth Rajmond hétfőn az MTI-nek úgy nyilatkozott, lát esélyt az osztályozó elkerülésére, bár a következő fordulóban a második helyezett Bidasoa Irún, utána pedig a címvédő és listavezető Barcelona lesz az ellenfelük.

„Ha ezt a két meccset elbukjuk, de a két utolsót megnyerjük a Torrelavega és a Valladolid ellen, akkor némi szerencsére is szükségünk lesz, illetve a többiek bukdácsolására, hogy biztosan meglegyen a bennmaradást érő pozíció” – vélekedett.

Hozzátette, a Cuencának könnyebb a sorsolása, a Frigoríficos del Morrazo viszont sokkal inkább lendületben van.

A tavaly tavasszal szerződtetett irányító közölte, a legutóbbi hat mérkőzésükön komoly változás történt, megváltozott a csapat képe, ennek is köszönhető, hogy elkezdték gyűjteni a pontokat.

„Az első félévben sem voltunk rosszak, mert egy rossz csapat nem játszik nyolc döntetlent különböző ellenfelekkel, de valami hiányzott. Most összeállt a csapat, mindenki megtalálta a helyét, a feladatkörét” – vélekedett Tóth, aki eddig 26 bajnokin 45 gólt lőtt.

Mint kifejtette, nem egy-két játékos oldja meg a meccseket, hanem majdnem mindig csapatmunkáról van szó, amihez mindenki hozzáteszi a magáét. Van tartásuk, lendületük, és újra megérezték a győzelem ízére.

A 23 éves irányító az első félévben kevesebbet játszott, aztán a poszttársa megsérült, azóta nagyobb szerep hárult rá.

„Szerencsére élni tudtam a játéklehetőséggel, 45-50 perceket kapok minden találkozón, gólokat szerzek, irányítom a csapatot, úgyhogy teljes mértékben elégedett vagyok a csapat teljesítményével és a sajátommal is a második félévben” – szögezte le.

A Frigoríficos del Morrazo bejutott a spanyol Király-kupa nyolcas döntőjébe, amit május 31. és június 2. között rendeznek. Tóth elmondása szerint mindenki nagyon várja a tornát, ami Spanyolországban nagyon nagy eseménynek számít a sportágban. Meglátása szerint azért is lenne fontos, hogy elkerüljék az osztályozót, mert azt a nyolcas döntő után kellene lejátszaniuk, márpedig szeretnék kiélvezni a kupa végjátékát.

A magyar játékos szerződése jövő nyárig szól, vagyis a következő szezont is a jelenlegi klubjánál tölti. Reményei szerint az új idényben már az elejétől azt a szerepet szánják neki, amit most a második félévben a játékával kiérdemelt.

 

Legfrissebb hírek

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
18 órája

NŐI KÉZI BL NÉGYES DÖNTŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
2025.05.23. 15:02

Hajdu János: Utolérhetetlen érzés a fiatalokat képezni

Utánpótlássport
2025.05.22. 19:14

Kézilabda: fokozatosan építkezik a PLER-es Borsos Máté

Utánpótlássport
2025.05.21. 20:46

Kézilabda: hasznos napok után az EYOF-ra készülő serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.05.16. 15:11

Kézilabda: felforgatott kerettel értékes ifimeccsek Portugáliában

Utánpótlássport
2025.05.13. 16:22

Kézilabda: teher alatt nőnek, de nem elegen

Utánpótlássport
2025.05.11. 18:08

Kézilabda: a serdülő és a junior fiúk is kikaptak felkészülési meccsen

Utánpótlássport
2025.05.10. 17:58
Ezek is érdekelhetik