Női kézilabda NB I: idegenben győzött a Debrecen, kikapott a Mosonmagyaróvár

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.09.21. 19:15
A Debrecen magabiztosan győzött az MTK vendégeként (Fotó: DVSC Kézilabda, archív)
Öt mérkőzést rendeztek szombaton a női kézilabda NB I 3. fordulójában: délután a DVSC az MTK vendégeként győzött nyolcgólos különbséggel, míg a Mosonmagyaróvár háromgólos vereséget szenvedett az Alba Fehérvár vendégeként. Az esti programban győzött a Szombathely, az Esztergom és a Budaörs is.

A Debrecen már az első percekben meglépett az MTK-tól, és a találkozón végig vezetve, nyolcgólos különbséggel nyerte meg a találkozót. A vendégeknél kiemelkedően játszott Océane Sercien-Ugolin és Vámos Míra: mindketten hat gólig jutottak a találkozón. Az MTK-nál kilenc gólt dobott Anna Kekezovics, de ez is kevésnek bizonyult a pontszerzéshez.

A másik délutáni mérkőzésen az Alba Fehérvár sokáig nagyon szoros meccset játszott a Mosonmagyaróvárral, a második félidő elején még csak egy gól volt a különbség a csapatok között. A hajrát jobban bírták a hazaiak, az utolsó öt percben már öttel vezetett a Fehérvár, amely 32–29-re nyerte meg a találkozót. 

KÉZILABDA
NB I, NŐK
MTK BUDAPEST–DVSC-SCHAEFFLER 30–38 (10–18)
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok, 200 néző. Vezette: Paska D. Vastag S.
MTK: Kubina – Andróczki 2 (2), Lapos 3, Dakos, Poczetnyik 2, Ferenczy 2, Fekete. Csere: Szőke, Christe, Bató, Dávid-Azari 5 (4), KEKEZOVICS 9, Tóth A. 2, Bujdosó-Gerháth 5, Tóth M., Hadnagy. Edző: Vágó Attila
DEBRECEN: GABRIEL 1 – Töpfner 5 (2), Sercien-Ugolin 6, Füzi-Tóvizi, Szabó N. 4, Thorleifsdóttir 4, Petrus. Csere: Ryde, Juhász 1, Grosch 3, Jovovics 3, VÁMOS M. 6, Dramac 3, Tóth M., Haggerty 2, Hornyák. Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása. 8. perc: 0–3. 15. p.: 3–8. 22. p.: 7–13. 28. p.: 10–15. 35. p.: 13–23. 43. p.: 16–30. 51. p.: 22–35. 57. p.: 26–37.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 8/6, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Vágó Attila: – Gratulálok a Debrecennek, már az első félidő elején eldőlt a találkozó, rossz megoldásokat alkalmaztunk, és az ellenfél extra kapusteljesítménye sem könnyítette meg a dolgunkat. Lili sérülése pedig leforrázta a csapatot. Teljesen szokatlan felállásban kellett működnünk, de ehhez képest kozmetikáztunk az eredményen. Sokat kell dolgoznunk és változtatnunk a mentalitásunkon, két hét múlva pedig fontos meccs vár ránk.
Szilágyi Zoltán: – A legfontosabb ezen a meccsen a reakció volt a múlt heti vereségre. A védekezésünk nagyszerű volt, jó ritmussal, koncentráltan játszottunk, így már az első félidőben el tudtuk dönteni a mérkőzést. Annyi hiányérzetem van, hogy a tizenhárom gólos előnyről a végét kicsit elengedtük, de úgy érzem, sikerült bizonyítani, hogy a múlt heti inkább kisiklás volt, mint a csapat tudását tükröző eredmény.

ALBA FEHÉRVÁR KC MOTHERSON MOSONMAGYARÓVÁRI KC 32–29 (19–17)
Székesfehérvár, 650 néző. Vezette: Kovács-Sebők, Vastag-Réti
FEHÉRVÁR: Aalla – Szabó-Májer 4, TRAWCZYNSKA 5 (4), KÖVÉR 4, MORENO 2, SZMBATJAN 8 (1), Takó 2. Csere: HADFI (kapus), TOLNAI 2, Sulyok, Kocsis B., UTASI 5, Szemes. Edző: Szuzana Lazovics
MOSONMAGYARÓVÁR: C. Martins – Falusi-Udvardi 2, ALBEK 5, Tóth G. 4, Faragó Luca 1, IVANCOK-SOLTIC 5, Stranigg Zs. 3 (3). Csere: Halter (kapus), Tóth E., Wolfs, Molnár D. 1, Varga E., Kukely A., SCHATZL NATALIE 4, Lancz 4. Edző: Gyurka János
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–5. 12. p.: 8–8. 18. p.: 14–11. 24. p.: 17–14. 28. p.: 19–15. 34. p.: 21–18. 40. p.: 23–22. 46. p.: 27–22. 52. p.: 28–23., 58. p.: 30–25.
Kiállítások: 12, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Szuzana Lazovics: – Nagyon nehéz mérkőzés volt, igazság szerint nem úgy játszott a Mosonmagyaróvár, ahogy képes. Végig tudtuk kontrollálni a mérkőzést, nagyon büszke vagyok a csapatra. Védekezésben sikerült előre lépnünk, stabilak voltunk, annak ellenére, hogy sérülések is nehezítették a felkészülésünket.
Gyurka János: – Nehéz megszólalni, mert a Fehérvár rendkívül fegyelmezetten és pontosan kézilabdázott. Ezt szerettük volna megállítani a kulcsjátékosaik kikapcsolásával. Nem sikerült, mert már az elején könnyű gólokat kaptunk, az egy-egyeket elveszítettük, és a kapusoktól sem kaptunk támogatást. A támadásvezetéseink nagyon sokszor hibába torkoltak, láthatóan a játékosaimon mentális teher van, és ez az egyénieskedésben és a rossz helyzetkihasználásban is megmutatkozott.

SZOMBATHELYI KKA–KISVÁRDA MASTER GOOD 30–21 (14–10)
Szombathely, 500 néző. Vezette: Andorka, Hucker
SZOMBATHELY: N. DE ALMEIDA – Akijama, Malovics 2, SZMOLEK 4, BUJNOCHOVÁ 3, PŐDÖR R. 13 (6), Kazai 2. Csere: Marinovic, Csatlós (kapusok), Török Fanni, Kulcsár D., Pődör B. 3, Djatevszka 2, Varga N., SZEBERÉNYI 1, Balogh P. Edző: Bo Rudgaard
KISVÁRDA: MÁTÉFI D. – GÉM 3, Szabó Lili 1, L. KALAUS 3 (1), Karnik Sz. 1 (1), E. Novak 1, MÉRAI 4. Csere: Leskóczi (kapus), Csáki L., Brajovics. 1, Gyimesi 3, Bucsi, Kovalcsik B., Ajano 1, Kostyó, Karé 3. Edző: Józsa Krisztián
Az eredmény alakulása. 5. perc: 0–3. 12. p.: 5–5. 17. p.: 7–6. 23. p.: 11–8. 27. p.: 12–8. 36. p.: 17–12. 42. p.: 22–12. 46. p.: 23–13. 53. p.: 27–18. 57. p.: 29–20.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 7/6, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Bo Rudgaard: – Nagyszerű győzelmet arattunk egy jó, kifejezetten gyors csapat ellen. A mai sikerünket a fantasztikus kapusteljesítménynek, valamint a remek védekezésnek köszönhetjük.
Józsa Krisztián: – Gratulálok a Szombathelynek. Ma rengeteg hibával játszottunk támadásban és védekezésben egyaránt. Noha tisztában voltunk azzal, hogy mi az erőssége az SZKKA–nak, nem tudtuk megvalósítani azt, amit elterveztünk. Dolgozunk tovább.

VASAS SC–MOL ESZTERGOM 33–35 (18–20)
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok, 400 néző. V: Bócz L., Wiedemann.
VASAS: Balogh – Domonkos 2, Boldizsár 2, Dombi 3, Farkas J. 5, SZILOVICS 5, Fodor 1. Csere: Mészáros, Szabó L., Varjas, Mihály 4, Oláh 3 (3), Mile, Ferenczi, NAGY M. 5, Juhász 3. Edző: Konkoly Csaba
ESZTERGOM: Herczeg – KOVÁCS A. 6, Ballai B. 3, Kisfaludi 4, Faragó 3, Szucsánszki 4, HAJTAI 6. Csere: Tóth M., Horváth 1, Kiss D., Majoros, Bede, Mlinkó, Kármán 5, Teplán, Nick 3. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–4. 12. p.: 7–9. 19. p.: 10–13. 26. p.: 15–18. 35. p.: 18–22. 42. p.: 20–26. 50. p.: 26–31. 58. p.: 32–34.
Kiállítások: 5/3, ill. 2/1
Hétméteresek: 5/3, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Konkoly Csaba: – Először is gratulálok az Esztergomnak, nehéz mit mondani, óriásit harcoltunk, és szerintem megérdemeltünk volna egy pontot. Az Esztergom nagyon-nagy önbizalommal, lendülettel játszott, bár az első félidei harcosságért dicséret illeti a csapatot, a kapuból jó lett volna kicsivel több segítség. Lea kizárását sem tudtuk kihasználni, viszont mentális erőnket mutatja, hogy mínusz htéről is fel tudtunk állni, és a végére szorossá tudtuk tenni a mérkőzést. Dolgozunk tovább, hiszen pontokat kell gyűjtenünk, de jó irányba haladunk.
Elek Gábor: – Először is nagyon meg szeretném köszönti a Vasasnak a gesztust, hogy átvették a pályaválasztást. Nehéz meccsre számítottunk, tudtuk, hogy apróságok fognak dönteni. A szélsőjátékunkat tudnám kiemelni, illetve sorsfordító szituációknál koncentráltak tudtunk maradni. Azért Lea hibája a hetesnél megnehezítette a dolgunkat, illetve szerencsénk sem volt, de most örülünk a két pontnak és készülünk a három hét múlva induló etapra.

VÁC–MOYRA-BUDAÖRS 25–28 (12–14)
Budakalász, 400 néző. V: Horváth P., Marton B.
VÁC: Zaj – Pálffy A. 1, Afentaler 2, Csernyánszki 7 (2), Hajdú Gy. 2, Csíkos 7, Wald. Csere: Bukovszky, Csizmadia F. (kapusok), Kurucz A. 2 (2), Juhász Gréta 3, Varga Emőke, Pelczéder 1. Edző: Herbert Gábor
BUDAÖRS: Vártok R. – Sztankovics K. 3, Bardi 4, Hudák, Uhrin 5, Szöllősi-Schatzl 6 (1), Farkas Júlia 1. Csere: Mistina K. (kapus), Schneider É., Horváth P. 2, Debreczeni-Klivinyi 6, Lengyel Eszter, Marincsák 1. Edző: Buday Dániel
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–2. 13. p.: 6–3. 20. p.: 7–7. 23. p.: 10–8. 26. p.: 10–12. 37. p.: 14–17. 43. p.: 17–19. 46. p.: 20–20. 51. p.: 20–24. 57. p.: 23–26.
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Herbert Gábor: – Nagyot küzdöttünk, le kalappal a lányok előtt, szívüket-lelküket kitették a pályára. Behatároltak a lehetőségeink, de ezt kell megoldanunk. A legnagyobb különbség a rutin terén mutatkozott meg a két csapat között.
Buday Dániel: – Nagy csata volt, jó mérkőzést játszottunk. Minden dicséretet megérdemel a csapatom, koncentráltan, végig jól küzdött, a védelem és a kapusteljesítmény kiváló volt. A második félidőben megmutatkozott a rutinunk.

    
  1. Győr

3

3

111–68

+43

6

  2. FTC

3

3

102–68

+34

6

  3. Szombathely

3

3

103–84

+19

6

  4. Esztergom

3

3

96–80

+16

6

  5. Debrecen

3

2

1

105–88

+17

4

  6. Fehérvár

3

2

1

86–79

+7

4

  7. Budaörs

3

2

1

70–85

–15

4

  8. MTK

3

1

2

89–93

–4

2

  9. Vác

3

1

2

76–82

–6

2

10. Kisvárda

3

1

2

69–85

–16

2

11. Vasas

3

3

79–99

–20

0

12. Mosonmagyaróvár

3

3

73–93

–20

0

13. Békéscsaba

3

3

89–111

–22

0

14. Dunaújváros

3

3

74–107

–33

0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik